“A Duna úgy megy, ahogy ő akarja”

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nem kérdés, hogy természetes vizeinket meg kell őrizni a jövő generációi számára, hiszen a víz létünk alapja. De hogyan gondolkodnak erről a gyerekek, mit szeretnek és mit értékelnek folyóinkban és tavainkban? A WWF Magyarország erre kereste a választ, egyúttal felhívja a figyelmet a tavak és a folyók védelmére.

Ahogy a felnőtteknek, úgy a gyerekeknek is megvan a véleménye folyóinkról, tavainkról. A WWF Magyarország ezúttal arra volt kíváncsi, hogy a gyerekek miként vélekednek természetes vizeinkről: miért szeretik, hogyan kapcsolódnak ki, ha vízpartra látogatnak, és miért tartják fontosnak vizeinket. A videóban elhangzó válaszokból is jól látszik, hogy a fiatal generáció még nem szakadt el a természettől, és a WWF egyik legfontosabb törekvése, hogy ez így is maradjon. Hiszen, ha a mai gyerekek kötődése a természethez később sem vész el, az hozzájárul ahhoz, hogy környezettudatos, kiegyensúlyozott és egészséges felnőttekké váljanak. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy vizeink természetes állapotukban fennmaradjanak. Ebből a videóból megtudhatod, mit gondolnak a gyerekek a vizeinkről, mikor jó horgászni, és hogy apa engedi-e, hogy a bóján túl merészkedjünk.

A vizek jelentős része mára elpusztult
Hirdetés

A Föld vizes élőhelyeinek 87 százaléka elpusztult az elmúlt háromszáz évben, 1970 óta a vizes élőhelyekhez kötődő gerinces fajok populációi 83%-kal zsugorodtak. Az európai vizes élőhelyeknek csupán a 40%-a egészséges. Mára Magyarország folyóinak és természetes árterületeinek nagyon nagy része eltűnt az elmúlt évszázadokban. Ennek következményeként a biológiai sokféleség is csökkent. Mindez olyan emberi tevékenység miatt, mint a gátak és víztározók építése, folyókanyarulatok levágása vagy a vizenyős területek lecsapolása és művelésbe vonása.

És a Tisza
A Tisza Szolnoknál / FOTÓ: ORSZÁGKÉP

A WWF Magyarország azért készítette ezt a felhívást, mert az Európai Bizottság egy társadalmi konzultáció keretében várja az állampolgárok véleményét arról, hogyan óvjuk meg természetes vizeinket. A wwf.hu/viz oldalon bárki egyetlen kattintással hozzájárulhat a vizeink védelméhez. Hallassuk a hangunkat, hogy megtartsuk a vizeinket védő erős szabályozást! – írja a közleményében a WWF Magyarország.

(forrás: WWF Magyarország)


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Hirdetés