Ez Európa legnagyobb, templomban épített betleheme

Hetvenedik alkalommal készült el Vörsön Európa legnagyobb, templomban épített betleheme. A csaknem 60 négyzetméteres építmény idén is a helyiek összefogásával készült. Februárig több tízezer magyar és külföldi látogat el  Vörsre megcsodálni a betlehemet.

Európa szerte nincs párja a somogyi falu, Vörs különleges templomi Betlehemének, amelyet hatvan négyzetméteren építenek fel az idén is. A Betlehem advent első vasárnapjára elkészül, és 2019. február 2-ig minden nap megnézhető reggel 9 és délután öt óra között.

forrás: vorsibetlehem.hu

Az idén kilenc nap alatt készült el a betlehem– mondta a sonline.hu-nak Simon György.  Három köbméternyi tuját, húsz darab fenyőfát, valamint csaknem négy köbméternyi faanyagot használtak fel az építés során. Csütörtökön már a legapróbb munkákat is elvégezték, utána következett a háttér megépítése és a díszítés.

A hetven év alatt minden évben másmilyen volt a betlehem. Valamit mindig változtattak rajta. Az idén a bal szárny újult meg, ahová új pásztorbábukat készítettek – mondta Simon György a lapnak.

forrás: vorsibetlehem.hu

Már advent első vasárnapja előtt is sokan érkeztek, hogy megnézzék a vörsi betlehemet, és átlagban több tízezren látogatnak el a vörsi templomba minden évben, advent idején. Európa több országából, így Németországból, Franciaországból is jönnek a turisták, de volt olyan év, amikor Amerikából is jöttek.

forrás: programturizmus.hu

Vörs plébánosa a lapnak azt mondta, hogy december 2-án, vasárnap ünnepi szentmisén mutatják be a betlehemet, és meg is áldják az építményt.

A vörsi betlehem története

1948-ban épült először Vörsön Betlehem, akkor még csak kis méretben. Az 50-es években egy kezdeményezés hatására a vörsi templom Jézus Szíve oltárt lebontották és annak a helyére egy nagyobb méretű Betlehemet építettek.  A gipszből készült ember- és állatalakok kivételével minden természetes anyagból készül.

forrás: vorsibetlehem.hu

Az alapanyagokat a vörsi és a szomszédos települések lakói biztosítják ingyenesen. Mivel a bibliai életkép mérete pár éve már nem növelhető tovább a templom adottságai miatt, ezért az építői a részletek komolyabb kimunkálására fordítanak nagyobb figyelmet.

(forrás: sonline.hu, programturizmus.hu)