A magyar tinédzser, aki néhány év alatt világkarriert csinált

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Ha csak húsz forintod van, fúrj rá két lyukat, és add el száz forintért gombnak- ezt mondta neki édesapja.

Tizenévesen alapította az első cégét, ami nagyon rövid időn belül sikeres lett. Vlaszák Ádám ma 22 éves, és azt mondja: valami olyan dolgot szerettek volna egészen fiatalon a barátaival – üzlettársaival – adni a világnak, ami a hasznára is válik a társadalomnak. A szülei inkább azt szerették volna, ha az egyetemet választja, nem pedig a vállalkozást – de az már soha nem derül ki, hogy mi lett volna, ha egyetemre megy. „Ez nem is gond, nem foglalkozom ugyanis a múlttal, mindig csak előre – ez a jelszavam.” – mondta Vlaszák Ádám, aki beszélt az Országképnek egyebek mellett arról, hogyan lehet tizenévesen létrehozni egy rendkívül sikeres céget, hogyan tárgyalt szinte gyerekként az ügyfelekkel, és hogyan sikerült a külföldi piacot is meghódítani.

Vlaszák Ádám / Forrás: Sárossy Petra
Vlaszák Ádám / Forrás: Sárossy Petra

Szinte gyerek volt, amikor kitalálta, hogy vállalkozásba kezd. Mit szóltak a szülők?

Hirdetés


Ha az ember tudja, hogy mit akar az élettől, akkor a lehetőségek általában maguktól megtalálják és utána abba a szerencsés helyzetbe kerül, hogy ő maga választhat közülük. Nem volt ez másképp az én esetemben sem. Két üzlettársam van. Fiatalok voltunk és akartunk adni valamit a világnak, ami a hasznára válik. Először teljesen másféle vállalkozásra gondoltunk, de aztán idővel rájöttünk, hogy ez egy olyan termék, ami tényleg hasznára válik a társadalomnak. Édesanyámnak más tervei voltak velem. Jobban szerette volna, ha az egyetemet választom a vállalkozás helyett, de nem így lett. Mindenki azt hiszi, hogy én jól döntöttem, de én ezt nem állítom. Szerintem ebben az esetben soha nem fog kiderülni mi lett volna a jó döntés, de ezt nem is firtatom, mert nem foglalkozom a múlttal, midig csak előre!

Az elmúlt években viharos sebességgel terjedt az ön terméke – reklámokban, videókon mindenhol bele lehetett futni. A mobiltelefonfóliáik és a tokok is különlegesek – még külföldön is elismerik, hogy valóban kiváló termékek. Honnan jött az ötlet, hogy ezzel szeretne foglalkozni? Honnan érezte vagy tudta, hogy ezzel a termékkel befuthat a vállalkozás?

Nagyon sok területet megvizsgáltunk az üzlettársaimmal, rengeteg piackutatást végeztünk és arra jutottunk, hogy itthon, Magyarországon az egyik mobiltelefonmárka üvegfóliájának nincs brandje. Van sok olcsóbb, illetve középkategóriás fólia, de nem volt egy olyan üvegfólia márka, amelyik erős branddel rendelkezik, pedig lenne rá igény. Rengeteg ember ezt a típusú telefont használja  – ami egyébként nem olcsó -, a tokok és fóliák pedig védik a készüléket. Azt gondoltuk, hogy mindenki óvni szeretné a telefonját, és az sem baj, ha jó minőségű fóliával és tokkal, amelyen logó van, és messziről mindenki felismeri.  Ezért döntöttem e mellett a termékcsoport mellett.

Vlaszák Ádám / Forrás: Sárossy Petra
Vlaszák Ádám / Forrás: Sárossy Petra

Nem sokkal később már nemzetközi lett a cég, sőt, több céget is vezetett – még külföldön is. Mi kellett ahhoz, hogy ilyen gyorsan ennyire sikeres legyen? Sokan azt gondolják, hogy ha van az embernek sok pénze, azt be tudja fektetni, és hamar beindulhat az üzlet. Ez igaz?

Nem gondolom, hogy csak azért, mert több cégem van ilyen fiatalon, már sikeres lennék. A cég olyan, mint egy autó. Attól, hogy van valakinek autója, még nem biztos, hogy jó sofőr. Édesapám mindig azt mondta: fiam, ha csak húsz forintod van összesen, akkor fúrj rá két lyukat és add el száz forintért gombnak. Vagyis: élelmesnek is kell lenni. Ez kétségtelen. Ezen kívül egy vállalkozást nemcsak saját pénzből lehet elindítani. Rengeteg lehetőség van. Ha az ember hisz magában és kitartó, akkor előbb-utóbb megtalálja a pénz.

Gondolt arra, hogy csődbe mehet a vállalkozása, és akkor elbukhatja a befektetett tőkét? Vagy igaz az a mondás, hogy „mindig csak pozitívan, és akkor sikerül”?

Ez egyszerűen nem igaz. Az üzletben, ha valaki túl optimista, az éppen akkora hibát követ el, mintha pesszimista lenne. Ha pesszimista vagy, nem csinálsz semmit, hiszen azt gondolod, úgysem sikerül. Ha optimista vagy, akkor meg azért nem csinálsz semmit, mert azt gondolod, hogy úgyis minden rendben lesz magától. A lényeg a realitás. A mai napig úgy dolgozom, hogy ha két rossz döntést hozok, csődbe mentem. De szerintem ezzel minden cégvezető így van.

Vlaszák Ádám / Forrás: Sárossy Petra
Vlaszák Ádám / Forrás: Sárossy Petra

Honnan tudja egy tinédzser, egy 17 éves fiú, hogy mi a marketing, a promóció, milyen a kemény üzleti élet? Azon túl, hogy megvolt az ötlet, hogy mit szeretne gyártani, hogyan talált partnereket? Hogyan tárgyalt tizenévesen?

Ugyanúgy, ahogyan az idősebbek. Utánanéztem, és megtanultam. Ha valakit érdekel a cégvezetés és vállalkozóvá akar válni, akkor tisztában kell lenni ezekkel a dolgokkal. A gyártót pedig nem érdekli, hogy hány éves vagy, csak az a fontos számára, hogy mennyit tudsz eladni.

Komoly tárgyalópartnernek tekintették?

Komoly emberként kell viselkedni, akkor komolyan is vesznek. Az üzleti világban nem az számít, hogy hány éves vagy, milyen az autód, hanem az, hogy mit mondasz. Lehetsz ötven éves és járhatsz űrhajóval is tárgyalni, ha nem tudsz komolyan beszélni.

A cég telefontokokkal és fóliákkal foglalkozik csak?

Igen, annak a bizonyos telefonmárkának az üvegfóliáival és tokjaival. De éppen néhány hete került piacra egy újfajta töltőkábelünk, ami ugyanolyan, mint az eredeti töltő csak egy plusz réteggel vontuk be, ami törés- és szakadásgátló.

Vlaszák Ádám / Forrás: Sárossy Petra
Vlaszák Ádám / Forrás: Sárossy Petra

Írt egy könyvet is, amelynek az a címe, hogy „Mielőtt a szüleidre hallgatsz”. Miről szól a könyv?

Leginkább arról, hogy miképpen tudsz ellenállni a negatív környezetnek. Hogyan indíthatsz el egy céget érettségi után és hogyan indulj el azon az úton, amin valóban szeretnél.

Milyen tervei vannak még?

A globalizáció a legfőbb célom, amit minél előbb szeretnék megvalósítani. Többféle más terméket is szeretnék gyártatni – ugyanezzel a branddel -, és minél több országba el szeretnék jutni ezekkel.

Szöveg és fotó: Sárossy Petra

Sárossy Petra
Sárossy Petra

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Hirdetés