Innen látod az egész Dunakanyart Visegrádtól Vácig – Verőce kincsei szikrázó napsütésben

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Egy kicsit talán sűrűbben kapkodtuk a levegőt, amikor feljutottunk a verőcei katolikus templomhoz a domb tetejére, ahová töredezett, régi lépcső vezet. Akármennyire is magasan van, megérte feljönni ide – ahová egyébként autóval is lehet jönni, valamilyen hátsó utcán, de úgy éreztük, ahhoz, hogy teljes mértékben magunknak érezzük a túrát, a kirándulást, a gyönyörű templom látványát és persze az egyedülálló kilátást a Dunára, ahhoz bizony gyalog kell jönnünk. Az egész Dunakanyar látható innen – Visegrádtól Vácig. Aztán megnéztünk Verőcén még több nevezetességet is, és lényegében minden percben egyre erősödött bennem a felismerés: egyáltalán nem ismerem a Dunakanyart, nem ismerem Verőcét, és soha nem gondoltam volna, hogy egy óránál többet el lehet itt tölteni. Kihagyhatatlan, lenyűgöző kirándulóhely!

A Dunához nem sok minden fűzött az életemben. Mindössze annyi, hogy volt néhány nagy árvíz, amit láttam – Budapesten, Kismaroson és Nagymaroson -, aztán még az is, hogy mindig azt hallottam: nem szabad benne fürdeni, mert koszos, közben meg hallom, hogy itt is strandolnak, ott is strandolnak – persze, kijelölt strandokon. Ki érti ezt? Aztán még a legkedvencebb humoristám – akit a legrosszabb pillanataimban is felvidít, ha hallgatom, sőt, még tanulni is lehet tőle rengeteget – is rendre említi, hogy mennyire jó a Duna partján lakni, és hogy a kislányát is belemártotta a Duna vizébe, de a kicsi „felemás élményeket szerzett”, de ezen ne is csodálkozzunk, hiszen 2-3 éves lehetett. Egyetlen egyszer mentünk el biciklizni a Duna partjára, akkor is borzalmas dolog történt. Verőcén a biciklitúra után leültünk a helyi cukrászda teraszára, és egy motoros belehajtott a teraszon ülőkbe. Volt aki vérzett, volt aki a földön feküdt, rémes volt. Mi valahogy – valami csoda folytán – megúsztuk kisebb sérülésekkel, de elhatároztam, hogy soha többé nem megyek Verőcére.

Néhány napja gyönyörűen sütött a nap, és hosszú évek után úgy döntöttünk, elmerészkedünk Verőcére, megnézzük a települést és a Dunát.

Verőce ősi település / Fotó: ORSZÁGKÉP
Verőce ősi település / Fotó: ORSZÁGKÉP
Az ősi település

Verőce valószínűleg a Dunába torkolló Nagy-völgy patak régi elnevezéséről kapta a nevét. Már az őskorból és a római korból is kerültek elő leletek – vagyis itt akkor is éltek már. Egy oklevél 144 és 1460 között említi a nevét. A váci püspökség birtoka volt. A török hódoltság idején majdnem teljesen elnéptelenedett. 1597-ben – a feljegyzések szerint – a törökök és a magyarok között ütközet zajlott le. Aztán 1598-ból ismét a váci püspökség birtoka lett. A török hódoltság után a Felvidékről visszatért magyarok és az ide telepített szlávok és németek építették újjá. 1974. decemberében Kismarossal egyesítették, így Verőcemaros lett a neve. 1990-ben pedig újra önálló községgé vált.

Innen látszik az egész Dunakanyar

A katolikus templomhoz – ahogyan már írtam – gyalog mentünk fel. Töredezett lépcsőkön vezet fel az út. Már a domb közepétől visszanéztünk, hogy mennyire látszik a Duna – és már itt gyönyörű volt a látvány a szikrázó napsütésben. A templomtól – a domb tetejéről – páratlan, egyedülálló a kilátás: az egész Dunakanyar látható Visegrádtól Vácig.

A domb aljáról indulva jobbra és balra is téglából épített, fülkés stációoszlopok szegélyezik az utat. Kilenc stáció a lépcső mellett, három pedig a templom bal oldalánál kapott helyet.

A templom 1719-ben épült barokk stílusban. Althann Károly váci püspök 1936-tól 43-ig megnagyobbította – Szent András apostol tiszteletére. 1907-ben a templom tornyán tűz ütött ki, le is égett. A rekonstrukció során gótikus mintákat idéző bádogsisakot kapott.

Migazzi-kastély

A kastély történetéről sokáig nincsenek hiteles adatok. Egyes feltételezések szerint az épület alapjául egy római-kori őrtorony szolgált. Állítólag még bizonyos részletei ma is láthatók a kazánház falában. Ezt ugyan nem nézhettük meg – mert a kastélyba egyáltalán nem lehet bemenni. Régészeti feltárás nem történt a területen, így nem biztos, hogy valóban állt ott őrtorony.

A középkorban a torony romjain Mátyás király építtetett vadászkastélyt – a parkjába pedig ültetett egy fát. Sokan azt mondják: ez ma is látható, de ezt sem tudtuk megnézni, hogy igazoljuk: tényleg így van-e.

1526 után többször rendeztek országgyűlést a kastélyban – egy ideiglenes Duna-hídon keltek át az emberek a kastélyhoz. A híd is, és az épület is elpusztult a törökök idején.

A mostani kastélyt gróf Migazzi Kristóf olasz származású püspök emeltette 1769-ben, barokk stílusban. Fél évszázaddal később klasszicista ízlés szerint alakították át.

Többek között bérelte a kastélyt Zubovics Fedor huszárkapitány is – az ő szolgálatában állt SisaPista, a börzsönyi betyár. A kalandos életű katonatiszt mindig kereste a különleges embereket. Így lett Sisa lóápoló és háziszolga Zubovics Fedornál. (Sisa hosszú éveket töltött börtönben, de  jó útra tért, utána állt munkába.)

A huszadik században a kastély papi otthon volt, 1954-től máig a váci püspökség kezelésében nyugdíjas és beteg szerzetesnők számára biztosít otthont.

Ezért nem lehet bemenni – és persze, ez rendben is van így. Óvatosan próbálkoztunk ugyan a portán ülő úrnál, hogy tíz percre bemehetünk-e legalább a kertbe, hogy bentről is készítsünk fotókat, de a kedves úr azt mondta: sajnos nem lehet. Teljesen megértettük, így tovább álltunk. A kastély kívülről is gyönyörű – érdemes volt megnézni.

A pestis járvány kápolnája
A pestis járvány kápolnája / Fotó: ORSZÁGKÉP
A pestis járvány kápolnája / Fotó: ORSZÁGKÉP

A Szent kereszt felmagasztalása kápolnáról nem sokat tudtunk meg, mindössze annyit, hogy hálából a pestis járvány megszűnéséért, 1738-ban Szent Rókus tiszteletére építették. Később kicsinek bizonyult, így 1936-ban új, modern kápolna épült, a régit pedig ravatalozónak állították fel a temetőben.

Romantikus séta a Duna partján

Mindezek után jött a Duna – vagyis a partja. Láttam én már a támfalat, még csónakból is, de talán akkor magasabb volt a vízállás. Most nem tudom, hogy alacsony-e, vagy átlagos a Duna vízállása, de az tény, hogy bőven mesze volt még a víz, amikor leértünk a lépcsőkön a partra.

Én még ilyen szépet nem láttam a Dunánál. Mondom: szikrázott a Nap, csend volt – annak ellenére, hogy néhányan sétáltak rajtunk kívül -, sirályok, galambok és hattyúk mindenhol… Elállt a lélegzetem, néhány percre megálltam, és csak élveztem a csendet, a látványt, a víz illatát.

Verőcei Duna / Fotó: ORSZÁGKÉP
Verőcei Duna / Fotó: ORSZÁGKÉP

A támfalat is jól megnéztük: Ybl Miklós tervezte. Úgy tartják, hogy az építész 1889-ben házat tervezett barátja, Liszkay Boldizsár részére. A házat a Dunától támfallal zárta el – terasszá alakítva az egész hátsó kertet. Szép és praktikus lett. Ezt az ötletet aztán a Duna-parti háztulajdonosok „lemásolták”, és sorra épületek a támfalak. Az évek alatt aztán elérte a mai, közel 800 méter hosszú alakját.

Eklektikus kissé, hiszen ki ilyen, ki olyan építőanyagból építkezett. A támfal ennek ellenére egyedülálló, páratlan, sehol nincs a Duna egész szakaszán hasonló.

Egyébként ennek a támfalnak köszönhető az is, hogy a nagyobb árvizeket Verőce kisebb kárral megússza.

Nem tudják elvenni a kedvünket

A több órás verőcei kirándulásunk után szerettünk volna egy jót enni – gondoltuk, kipróbáljuk az egyik helyi éttermet, és biztosan, kiváló lesz, arról is írunk majd. Nem így lett. Nem írunk az étteremről. Inkább annak örülünk, hogy nagyobb baj nem történt. Egy kis hasfájással megúsztuk. Ezt persze már az étteremben sejtettük, hogy lesz valami gond – az étel ugyanis nemcsak, hogy rosszul nézett ki, de nem is volt jó.

A Dunakanyar Verőcéről nézve / Fotó: ORSZÁGKÉP
A Dunakanyar Verőcéről nézve / Fotó: ORSZÁGKÉP

Mindegy, oda nem megyünk többet, van Verőcén más étterem is, majd azokat próbáljuk ki, ha újra ott járunk – mert az biztos, hogy újra elmegyünk, és további kincseket keresünk a településen. De az is lehet, hogy csak a Duna partján sétálunk egyet.

 


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Hirdetés