Vége a hőségnek!

A hétvégén markáns hidegfront vet véget a már hetek óta kis megszakítással tartó hőhullámnak.

Úgy tűnik, vége a hőségnek! A fronttal csapadék is érkezik, országszerte számítani lehet záporokra, zivatarokra, majd nyugat felől egyre többfelé esőre is. A jövő hét elején azonban visszatér a nyári időjárás, száraz, mérsékelten meleg időben lehet kezdeni az őszi mezőgazdasági munkákat – tájékoztat az OMSZ honlapja.

A hét második felében változás várható időjárásunkban.
Csütörtökön és pénteken az erőteljes gomolyfelhő képződés mellett többfelé kell záporokra, zivatarokra számítani, majd szombaton egy frontrendszer éri el hazánkat. Nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és vasárnap estig országszerte számítani lehet csapadékra, eleinte főként zápor, zivatar, később eső formájában. A jelenlegi számítások szerint 5 és 20 mm közötti mennyiség valószínű, de helyenként ennél több is eshet.

A hőmérséklet pénteken még nem változik számottevően.

Szombaton a Dunántúlon már csak 22, 26 fokig, a Tiszántúlon még 30 fok fölé melegszik a levegő. Még vasárnap is nagy lesz a különbség hőmérséklet tekintetében a nyugati és keleti tájak között, de ekkor a többnyire felhős, csapadékos időben a Tiszántúlon is csak 25, 26 fok körül alakul a legmelegebb órák hőmérséklete, míg a Dunántúlon mindössze 16, 18 fok valószínű. A jövő hét első felében ismét melegszik az idő, a hét közepén már 25, 30 fokos maximumok várhatók számottevő csapadék nélkül.

(Forrás: OMSZ)