Kőhíd, fahíd, forrás, kút és tavacska: Vászoly, az ország egyik leghangulatosabb faluja

 

Gondoltam, megmutatom neki Vászolyt. Soha nem hallott róla. A Káli-medencét ismerte, de Vászolyban még sosem járt. A világ legjobb autójával vágtunk neki, a kis Suzukimmal, nyomni tudom a gázt, a fékezés is megy, a sebességváltással is csak néha akadnak gondjaim. Jól vezetek. Ja, nem. De mindegy, irány Vászoly. Tekergős úton haladtunk, Balatonudvarinál fordultunk jobbra a 71-es főútról, be az erdőbe, fel a hegyre, szőlőültetvények mellett, és egyszer csak elénk tárult ez a hangulatos, pici ékszerdoboz: Vászoly. Nem szólt, csak nézett – ilyen gyönyörű falut még nem látott errefelé. Elgurultunk a tóhoz, a vízi színpadhoz is, ott leparkoltunk. A tó körül sétáltunk egyet – ősz volt, kissé hűvös. Aztán visszaültünk a kocsiba, hogy tovább barangoljunk ebben a csendes, festői faluban. Vidáman közöltem, hogy indulás, és rányomtam a gázra. Fél méteren múlt, hogy nem a tóban kötöttünk ki. Egyet felejtettem csak el: rükvercbe tenni a sebességváltót. Filmszerű jelenet volt, ő kiabált egy nagyot, én megijedtem és két talppal tapostam a fékbe. Így úsztuk meg. Pihegtünk egy percet, aztán elnevettük magukat. Több mint tíz éve volt mindez, azóta is emlegetjük, hogy mennyire kár lett volna ezt a jó kis autót a vászolyi tóba veszejteni.
Vászoly, a festői falu / Fotó: ORSZÁGKÉP
Vászoly, a festői falu / Fotó: ORSZÁGKÉP

Most újra megnéztük a Pécselyi-medence leghangulatosabb kis faluját, Vászolyt. Mit sem változott, vagyis de, változott: szépült. A központban lévő vegyesboltból hangulatos étterem lett, Zománc Bisztrócska a neve, ahová, ha beülsz, ne lepődj meg, ha híres színészekkel találkozol. A szomszéd asztalnál éppen az egyik legnagyobb színészünk ebédelt, és valami olyan ínycsiklandozó volt az étel a tányérján, hogy én is ugyanazt kértem, mutattam a művész úr tányérját a pincérnek, hogy na, én is pont azt kérném. Egymásra mosolyogtunk a színésszel, nem akartam tolakodó lenni, csak a tekintetemmel jeleztem, hogy igen, természetesen megismertem, és minden elismerésem az övé.

A bisztró ilyenkor nincs minden nap nyitva, a honlapján és a Facebook oldalán lehet megtudni, hogy mely napokon várják a vendégeket.

A faluban teljes a csend, pedig él a község, itt van a Vászolyi Sajtmanufaktúra, minden házban laknak, sőt, a legtöbbet felújították. Körülbelül 260-an laknak itt.

Először persze, hogy a tavunkat néztük meg – újra felidéztük a sebességváltás nehézségeit. A faluban fából készült táblák jelzik, merre visz az út a tóig.

Vászolyban több forrás ered, ez a tó a Forrás-tó.

Erre építették a vízi színpadot. Ez az egyik helyszíne a Vászolyi Nyár nevű rendezvénysorozatnak. A tó melletti domboldalon alakították ki a nézőteret. Ilyenkor persze teljesen üres. De nem. Mégsem. Valaki ül az egyik padon, és rajzol. Vagy fest. Vagy nem tudom, nem merek odamenni megkérdezni, mert nagyon elmerült a munkában.

Elmerült a munkában / Fotó: ORSZÁGKÉP
Elmerült a munkában / Fotó: ORSZÁGKÉP

A tavat tápláló forrás a Szent Jakab kútja. Jéghideg, és bár állítólag iható a vize, de egy tábla jelzi, hogy nem ivóvíz. Szent Jakab egyébként a falu védőszentje is. A kút fölött kőhíd vezet át a tóhoz. Egészen mesebeli. A patak túloldalán lévő házakhoz nemcsak ezen a kőhídon, hanem egy apró fahídon is át lehet menni. Egyszerűen úgy érzem magam, mintha egy film díszletében sétálnék.

A patak egyébként átszeli a falut – régebben állítólag malomkereket is hajtott, de ma már nem olyan erős a sodrása.

A vászolyi Szent Jakab templom előtt hatalmas gesztenyefák és az első világháborúban meghalt hősöknek emléket állító oszlopok: kopjafák állnak.

Vászoly – egyes elképzelések szerint – Vazulról, Szent István unokatestvéréről kapta a nevét. Egy másik teória szerint viszont a honfoglalás előtt itt élő szláv törzsekhez kapcsolódóan a Vaszil, Vaszilij névből eredhet.

Vászolyban már az ősidőktől éltek emberek. A régészeti leletek szerint a 4. századig biztosan lakták a vidéket. Az Árpád-korban is éltek emberek a községben – erre utal a faluban található templomrom. Első írásos emléke 1082-ből származik. Oklevelekből tudják, hogy az itt élők szőlőműveléssel foglalkoztak. A török hódoltság idején a falu teljesen elnéptelenedett. 1689-ben telepítették újra – akkor is szőlőt műveltek az itt élők. Az 1800-as évekre a falu népessége meghaladta a 700 főt. A két világháború sok áldozatot szedett. A 20. század végére a falu kezdett újra elnéptelenedni. Aztán az emberek felfedezték, egyre többen jártak ide kirándulni, később az üres házakat eladták, újra népesebb lett a település, vállalkozásokat indítottak itt az emberek, akik pedig nem itt dolgoznak, a közeli városokba – Balatonfüredre vagy Veszprémbe – járnak dolgozni.

Akárhogy is van, ha teheted: barangold be te is Vászolyt! Örök emlék marad, ebben biztos vagyok.