Egyre kevesebb a vadmacska Gemencben

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Felméri a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága a gemenci erdőben még meglévő vadmacskaállományt A faj a Duna alsó szakaszán eltűnőben van – közölte az igazgatóság.

Az európai vadmacska elterjedése az elmúlt évtizedekben keletre tolódott. Az állatok a Dunántúl jelentős részéről eltűntek.
A gemenci árterületet átszelő 55-ös úton és a vasút mentén a szakemberek figyelték, hány állatot ütnek el. Ebból azt a következtetést vonták le, hogy a vadmacskák száma drasztikusan csökkent. Az elgázolt állatok között egyre több az olyan egyed, amely vadmacska és házimacska keresztezéséből született. Félő, hogy tiszta vonalú európai vadmacska már nem fordul elő a Gemencben.

forrás: Pixabay
Hirdetés

A 2018 őszén indult felmérés célja, hogy a szakemberek információt kapjanak a Gemencben élő macskafélék jellegéről, számáról, a tiszta vonalú európai vadmacska pontos élőhelyi viszonyairól.
Januártól az állatokat élve fogó csapdákat helyeztek ki; erre azért van szükség, hogy genetikai vizsgálatokhoz szőrmintákat és ürülékmintákat gyűjtsenek.
A DDNPI beszámolt arról, hogy eddig kétszer sikerült ismert előfordulási helyükön vadmacskát befogni és mintát venni tőlük, azt azonban csak a Kaposvári Egyetem által végzendő vizsgálatok után tudják meg biztosan, hogy genetikailag “tiszta” vadmacskákról van-e szó. A befogott példányoknak megmérik a tömegét, testének és farkának hosszát. Az állatok vadak, a fogság stresszt okoz nekik, ezért a mintavételek, mérések mindössze fél óráig tartanak. A szakemberek azt remélik, hogy csaknem húsz év után újra sikerül a védett kisragadozóról és a Gemencben lévő előfordulási helyéről megbízható adatbázist készíteni.
A vadmacska hazai elterjedését 1987-ben mérték fel először. Élőhelyük akkor a Bakonytól a Zempléni-hegységig terjedő területen, a Tiszántúlon, Délen pedig a Vajdasághoz és a Duna árteréhez kapcsolódó mecseki terület helyezkedett el. A felmérések a faj élőhelyének a beszűkülését mutatják. A faj eltűnt az észak-nyugati és a közép-magyarországi részekről.

(MTI)


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Hirdetés