Óriási utcaünnep lesz a hétvégén

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

 

Annak örömére, hogy Veszprém lehet az Európa Kulturális Fővárosa 2023-cím birtokosa, óriási bulit rendeznek a városban, amelyre mindenkit várnak, különösképpen a veszprémieket és a régióban élőket! Egész napos programmal – dzsesszsarokkal, írók és slammerek fellépésével, kiállítással – ünnepel Veszprém. Minden program ingyenes.

„Azt szeretnénk, ha a győzelmet minden veszprémi és a térségben élő ember magáénak érezné, ezt célozza a szombati utcaünnep is, mely a belváros 11 helyszínén várja az ünnepelni vágyókat.” – mondta Mészáros Zoltán, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. igazgatója.
Dzsesszsarkot rendeznek be az egyik belvárosi épületben, ahol fiatal tehetséges zenészeket lehet majd hallgatni és a jól ismert utcazene fesztivál is beköltözik egy napra a belvárosi falak közé. A nyári rendezvény ismert előadói az Incognito Kávézó falai között adnak koncertet. Az ír zenét játszó Bran zenekar táncházzal kísért koncertet ad a Hangvilla rendezvényközpont kávézójában.

Veszprém, fotó: Országkép
Hirdetés


Írok, költők, slammerek találkozóhelye lesz az Utas és holdvilág antikvárium, ahol mások mellett Kilián Lászlóval, Fenyvesi Ottóval, Varga Richárddal lehet majd beszélgetni. Rendhagyó helyszínen, egy belvárosi kirakatban lehet majd filmeket nézni, az Eszeveszett mesék című spanyol vígjátékot, a Tesó című magyar filmet és a Fejvadászok című norvég thrillert láthatják az érdeklődők.

Fenyvesi Ottó
Fenyvesi Ottó fotó: Gáspár Gábor

Mészáros Zoltán elmondta azt is, hogy tárlatvezetést tartanak a 12 fal című kiállításon, melyet az egykori Ének- Zenei Általános Iskola falai között rendezett be a Paradigma Ariadné Építészstúdió Medgyaszay István építészeti munkásságára reflektálva. Balaton-felvidéki festők állítanak ki az Óváros tér egyik épületében, miközben bárki készíttethet magáról fényképet a város fotográfusainak segítségével, melyen egy feliratban oszthatja meg a közönséggel, hogy mit vár 2023-tól.

Veszprémi panoráma fotó: Országkép

A 80-as, 90-es évek slágereivel, ajándékokkal, meglepetésekkel készül a Méz Rádió kitelepült csapata a karácsonyi vásárban szombat este, valamint fényfestés teszi még szebbé az ünnepi fénybe öltözött Óváros teret.

Az EKF-projekt független nemzetközi szakértői testülete Veszprém pályázatát támogatta az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre, a döntést múlt pénteken jelentették be Budapesten. A címért hét magyar város – Debrecen, Eger, Gödöllő, Győr, Székesfehérvár, Szombathely és Veszprém – indult, a második fordulóban Debrecen, Győr és Veszprém közt dőlt el, hogy melyik város lesz Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban.

(MTI)


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Hirdetés