Újra lesz Süsü – új részek készülnek a legendás meséből

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Visszatér a képernyőre Süsü, a sárkány, a híres egyfejű. 1976 és 1984 között 22 rész született a meséből. Most három új epizód készül majd belőle.

A Borsnak mondta el Csukás István, a Nemzeti Művésze a jó hírt. Azt mondta: sokáig gondolkodtak, míg megszületett az ötlet. Fontos lenne, hogy Süsüt a mai kor gyerekei is megismerjék, miközben a korábbi generációknak is örömet szerezzenek.

forrás: port.hu

Csukás István azt is elárulta, hogy az új epizódok vázlata összeállt, és talán év végére elkészülhetnek az új részek. Ugyanúgy, bábtechnikával dolgoznak majd.

Az író annyit még elmondott, hogy az első részben Süsü ellátogat az emberek földjére, a másodikban gyereke születik, Süsüke, a harmadik részben pedig a sárkányok és az emberek földje után az űrbe is elutazik.

(forrás: borsonline.hu, port.hu)


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •