Egyre több a beteg – itt az ősz. Így védekezhetünk.

Elkezdődött az iskola, és a felnőtteknek is véget ért a nyári szabadság, visszamentek dolgozni – és persze közösségben könnyebben is terjednek a kórokozók. Jelinek Benjámin, budapesti háziorvos azt mondta az Országképnek, már most jóval több a beteg, és napról-napra emelkedik a felső-légúti fertőzéses tünetekkel jelentkezők száma a rendelőjében. A meteorológiai szolgálat szerint hét végétől 10 fokot is eshet a hőmérséklet – vagyis még kedvezőbb lesz a körülmény a baktériumok és vírusok terjedéséhez. A háziorvost arról kérdeztük, hogy mennyire súlyosak a mostani fertőzések, és mi várható a lehűlés után.
Minden szeptemberben, amikor elkezdődik az iskola és visszamennek az emberek dolgozni, furcsa járvány tör ki, egyre többen betegszenek meg. Ez most is így van?

Látszik, hogy az aktív generáció között, amely közösségben dolgozik, vagy iskolába jár, vagy a gyerekeik járnak óvodába vagy bölcsődébe, egyre több a beteg – leginkább felső-légúti panaszok miatt keresik fel a rendelőt.

Jelinek Benjámin

A megbetegedések száma folyamatosan emelkedő tendenciát mutat. Ennek az az oka, hogy egyfelől változott az időjárás. Bármennyire is meleg van napközben, reggel és este hűvös az idő. A mostani időszakra vonatkozik az a régi mondás, hogy öltözködjünk rétegesen. Reggelente, amikor jövök a rendelőbe, látom a buszmegállóban vacogó fiatalokat rövid nadrágban és pólóban, mert nappal úgyis meleg van – nos, ennyi pontosan elég ahhoz, hogy az ember összeszedje a kórokozót, aztán a közösségben terjessze.

Egyre több a beteg. Forrás: Pixabay

Nem a hidegtől lesz beteg az ember, hanem a kihűlt szervezetet hatékonyabban támadják a vírusok és baktériumok. Nyáron nem kedvez a terjedésnek az időjárás, de ilyenkor már igen. És ahogy tovább hűl majd a hőmérséklet, még intenzívebben fertőznek majd a kórokozók – pláne közösségekben. Sok jó ember kis helyen is elfér – és hatékonyabban terjeszti a betegséget. Jó hír viszont az, hogy az emberek egyre egészségtudatosabbak. A munkáltatók és a munkavállalók is. Egyre inkább törekednek arra, hogy ha valaki tényleg beteg, otthon maradhasson, gyógyuljon meg, és ne fertőzze a kollégákat.

Ezek a betegségek mennyire lehetnek súlyosak?

Azt szoktam mondani, hogy ugyanúgy, ahogy a korábbi években, az ember túlélte a nyarat, és túl fogja élni az őszt is. Nem kell félni, ezek a fertőzések alapvetően enyhe lefolyásúak, és csupán tüneti kezelést igényelnek.

Magas láz esetén el kell menni orvoshoz! forrás: Pixabay

De nem szabad félvállról venni, ha napokig nem gyógyul a beteg, vagy magas láza van, akkor érdemes felkeresni a háziorvost. Pláne, ha krónikus betegsége van, vagy idős, vagy éppen kisgyerekről van szó – akkor az enyhébb tüneteket is érdemes komolyan venni.

Az allergiaszezon még tart – mennyire veszélyesek ezek a kórokozók az allergiások számára?

Nekik a legnehezebb. Súlyos panaszokat okoznak az allergiásoknak ezek a fertőzések. Nem elég az alapprobléma, ami egyébként is meglehetősen kellemetlen, ha még erre rárakódva meg is fertőződnek, nagyon rosszul lehetnek. Sok betegem szenved most az allergiától, és a felső-légúti fertőzéstől – itt nagyon súlyosak a tünetek.

A meteorológusok szerint hétvégétől 10 fokot is eshet a hőmérséklet. Mennyire viselheti meg a szervezetet a hirtelen lehűlés?

Természetes dolog, hogy az évszakok változnak. Van, akit megvisel, van, akit kevésbé. Az tény, hogy nyáron extra hőség volt, és még az egészséges felnőttek is nehezen viselték. A mostani időjárás ahhoz képest felüdülés. A hétvégétől viszont nem ez várható, inkább hűvös lesz az idő, ami már nem lesz kellemes. Ha néhány óra alatt csökken a hőmérséklet ilyen mértékben, akkor az arra érzékeny szervezet reagálhat. Vérnyomás problémákat, alvászavart, mozgásszervi fájdalmakat vagy emésztőrendszeri zavart okozhat. A fertőzések kapcsán még egyszer elmondom: rétegesen öltözködjünk, ne hagyjuk kihűlni a szervezetünket, így megelőzhetjük a megfázást.

Mozogjunk sokat ősszel is! forrás: Pixabay

Rettegni azért nem kell, és még a fagyit vagy a hűtött sört sem kell száműzni, azért nem mínusz fokok lesznek. Igazi, őszi időjárás következik, amely során természetesen több lesz a beteg, mert kedvez a kórokozók terjedésének, de ha vigyáz az ember magára, nem lehet gond.

Mit tanácsol? Kezdjünk el vitamint szedni?

Nem támogatom, hogy főleg a fiatalok minden nap vitaminokat szednek.

Nem kell vitamin, ha változatosan étkezünk. forrás: Pixabay

Természetesen, vannak olyan élethelyzetek, amikor ez elengedhetetlen – ha az ember krónikus beteg, terhes, valamilyen vitaminhiánya van, vagy egyéb betegsége -, de egészséges felnőtt, aki változatosan táplálkozik és naponta mozog legalább fél órát, ne szedjen minden nap vitamint. Nincs rá szükség, csak terheli a szervezetét. Én azt szoktam tanácsolni, hogy kúra-szerűen lehet vitaminokat szedni, de folyamatosan nem szükséges még téli időszakban sem.