Annyian bicikliztek az idén a Tisza-tónál, hogy megépítik a teljes túrakört

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

 

Minden eddiginél többen, 57 ezren túráztak kerékpárral 2018-ban a Tisza-tó körül – többen, mint az elmúlt két évben összesen; a tározótó és természeti környezete iránt megnőtt bringás érdeklődés arra sarkallja a fenntartókat, hogy 2019-ben megépítsék a teljes túrakörhöz még hiányzó 9 kilométeres bicikliutat – közölte a mesterséges tavat üzemeltető vízügyi igazgatóság területi szakaszmérnöke az MTI-vel.

Míg 2016-ban 20 ezer 540, egy évvel később 30 ezer 884 kerékpáros hajtott át a Tisza-tó kiskörei duzzasztóművénél lévő mérőponton, addig 2018-ban már nyáron látszott, hogy minden eddiginél nagyobb lesz a bringás forgalom – mondta Fejes Lőrinc.

forrás: Pixabay

A szakember a kerékpáros turizmus ugrásszerű fejlődését többek között azzal magyarázta, hogy a tó vízszintjénél 4-5 méterrel magasabb gátkorona asztfaltján haladva “egy csodálatos mozgó panorámapáholyból” gyönyörködhetnek a Tisza-tóban a kirándulók. Emellett a környezet ideális kerékpárversenyek lebonyolítására is.         Az elmúlt években, döntően pályázati pénzekből kiépített, közel 70 kilométer hosszú, a tavat körülölelő, aszfaltozott kerékpárút egy 9 kilométeres szakaszát eddig a 33-as főúton kellett megtenni. 2019-ben azonban már ott is kiépítik a bringások számára biztonságos külön utat Tiszafüred és Poroszló között. A fejlesztési tervek szerint a gáton több számlálókaput felállítanak, amelyek nemcsak a biciklis áthaladását, hanem annak mozgási irányát is képesek lesznek rögzíteni – mondta Fejes Lőrinc.

(MTI)


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •