Ötvenezer vadlúd vonulását nézheted meg

Már több mint 50 ezer lúd éjszakázik Tatán – és november 24-én megnézheti a madarakat, ahogy hajnalban kihúznak a környező szántókra, alkonyatkor pedig berepülnek a tóra. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a Magyar Madártani Egyesület és a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület az idei évben 18. alkalommal rendezni meg a Tatai Vadlúd Sokadalmat.

Az ingyenes rendezvény hazánk egyik legnépszerűbb, leglátogatottabb természetvédelmi eseménye, melyhez hasonló egész Európában alig akad. Látogatóinkat idén is sok ezer vadlúd reggeli kirepülésének és esti behúzásának látványa, madármegfigyelő verseny, szakmai előadások, állatbemutatók, természetismereti programok, élő kvízműsor, játszóház és kézműves vásár várja.

forrás: Tatai vadlúd sokadalom
fotó: Csonka Péter

Reggel fél hatkor kell regisztrálni a madármegfigyelő versenyre, amely hat órakor kezdődik. Hétkor a vadludak kirepülését lehet megnézni – Orbán Zoltán ornitológus pedig beszél a vadludakról, miközben látjuk azok vonulását.

Ezután solymász bemutató és állatbemutató is lesz, de gyerekprogramok, filmvetítés és fotókiállítás is várja az érdeklődőket. Délután fél négy és öt óra között repülnek vissza a ludak a tóra, a hazaérkező vadludakat egy vonósnégyes köszönti.

forrás: Tatai Vadlúd Sokadalom
fotó: Csonka Péter

A szervezők kiemelten fontosnak tartják a környezet- és természetvédelmi szempontokat az idei évben is. A rendezvényen a műanyag csomagolóanyag használata tilos lesz, valamint komposzt WC-ket és szelektív hulladékgyűjtőket helyeznek ki.

A rendezvény helyszín melletti Öreg-tavon napról napra egyre több lúd éjszakázik, számuk már az 50 ezret is meghaladta. A gyakoribbnak számító nagy lilik és nyári lúd mellett olyan ritka fajok is megjelentek már, mint az örvös lúd, a kis lilik, a vörös ásólúd vagy a vörösnyakú lúd vagy a vörös ásólúd.