Történelmi utazás Drégely váránál

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Szondi várjátékot szerveznek szombaton, július 6-án a Nógrád megyei Drégelypalánkon Drégely váránál; a rendezvénnyel a várvédelem korszakát idézik fel gazdag történelmi ihletésű programokkal.

Pásztor Ildikó, a helyi művelődési ház igazgatója elmondta: a vár fénykorát megelevenítő történelmi forgatag igazi történelmi utazás lesz, látványos hadijátékok, régi világzenei forgatag, gólyalábasok produkciói színesítik a napot.
A történelmi hagyományőrző csapatok harcosai idézik meg a dicső múltat, a hősök tetteit, a vendégek megismerhetik a kardforgatást és más fegyverek használatát, amelyet ki is próbálhatnak.

Drégely vára
forrás: https://commons.wikimedia.org
Hirdetés


A vitézképző és a történelmi játszóház gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kellemes szórakozást ígér, az Apródok udvarában népi játékok, kézműves foglalkozások várják a legkisebbeket.
A térségre jellemző hagyományos ételeket is megkóstolhatják a látogatók, a kézműves kirakodóvásárban pedig lehetőségük lesz megvásárolni a mesteremberek által készített termékeket. A vár lábánál és a vár alatti Sáferkúti tisztáson zajló történelmi játékokon, hagyományőrző bemutatókon közreműködnek többek között az Északi szabad hajdúk, Szondi vitézei, a Banderium Honoris és a Nánai sólymos vitézek. 11 órakor koszorúzást is tartanak a hősökre emlékezve.

forrás: dregelyvar.com

Drégely vára 1552-ben esett el. Ali budai pasa július 6-án több mint tízezres seregével kezdte meg a vár ostromát, Szondi György és 146 főből álló serege megpróbált ugyan, de nem tudott ellenállni a nagyerejű rohamnak. Csak a kapitány két apródja, Libárdy és Sebestyén maradt életben, akiket Szondi már korábban Ali basához küldött, kérve, hogy gondoskodjon az életükről. Szondi embersége, bátor magatartása még az ellenséget is meghatotta, Ali pasa díszes pompával temettette el a drégelyi kapitányt.
Drégely vára a nemzeti örökség része, 2012-től történelmi emlékhely.

(MTI)


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Hirdetés