A szolnoki tündérkert

 

“Ha látta volna májusban, júniusban! Akkor gyönyörű igazán a Rozárium! Minden rózsa virágba borul, és a zöld levelek és a rózsák szára nem is látszik. Az egész kert csupa rózsavirág. Most is nagyon szép, és érezni is lehet a rózsa illatát a levegőben.” – mondja a hölgy, aki éppen a szolnoki Rozárium közepén csordogáló vízből iszik, és néhány palackot tele is tölt.

“Ez iható víz?” – kérdezem.

“Persze. Én mindig ezt iszom, sőt, ezzel is főzök otthon. Nagyon egészséges, tele van ásványi anyagokkal”.

A Rozárium / Fotó: ORSZÁGKÉP
A Rozárium / Fotó: ORSZÁGKÉP

Kisgyerekek játszanak a parkban a szüleikkel, ők is néha odaszaladnak a kúthoz, és isznak belőle, hát, én sem habozok tovább, tele töltöm a kis ásványvizes palackomat – megkóstolom. Furcsa, langyos víz, egyedi ízzel. Egy idős úr üldögél a közeli padon, bólogat, igyam csak, gyomorbántalmakra is kiváló.

Hát, én iszom.

A kert közepén egy szoborcsoport – ennek egyik része a kút, ahonnan folyik a víz. A szoborcsoport közepén egy hatalmas márványcsepp. Az alkotást Béres József, a Béres Csepp megalkotója, Széchenyi-díjas kutató emlékére állították.

A Béres csepp a Béres-kútnál / Fotó: ORSZÁGKÉP
A Béres csepp a Béres-kútnál / Fotó: ORSZÁGKÉP

Egyszerűen nem tudom levenni a szemem erről a kertről, a Rozáriumról, és nagyokat szippantok a levegőbe – csupa rózsaillat, tényleg. A virágzó rózsák lehet, hogy májusban, júniusban szebbek, de most is úgy fest a liget, mint egy tündérkert.

A lugasokkal, a gondozott gyeppel. A hölgy mesél, igen, ez a város egyik büszkesége, csak hát az a Tisza Hotel ott a másik oldalon, az ne lenne ilyen állapotban. Fel kéne újítani – mondja.

Nincs jó állapotban a híres Tisza Szálló / Fotó: ORSZÁGKÉP
Nincs jó állapotban a híres Tisza Szálló / Fotó: ORSZÁGKÉP

“Tudja, amikor gyerek voltam, nagy hírű volt az a hotel. Oda jártak a színészek, mi pedig iskolából hazafelé mindig beugrottunk egy-egy fagyiért vagy süteményért, és a színészeket lestük. Híres, jó nevű szálloda volt, kiváló étteremmel, cukrászdával. Ma pedig… hagyjuk is. Jó lenne, ha felújítanák a régi pompájában.”

Aztán elbúcsúzik, és mi tovább gyönyörködünk a Rozáriumban.

Nemcsak szépek, illatosak is voltak a rózsák / Fotó: ORSZÁGKÉP
Nemcsak szépek, illatosak is voltak a rózsák / Fotó: ORSZÁGKÉP

A rózsakert közvetlen szomszédságában egy másik hatalmas park – ez a Verseghy park. Itt nem rózsák nyílnak, hanem más virágok, a színük ezerféle, szökőkút a park közepén – kicsit úgy érzem magam, mintha egy 19. századi kastély kertjében lennék. Lenyűgöző.

Verseghy park / FOTÓ: ORSZÁGKÉP
Verseghy park / FOTÓ: ORSZÁGKÉP

Ahogy egy padon ülő idős úrtól megtudom, az Alföldön, különösen Szolnokon mindig is nagy hangsúlyt fektettek a zöld területek, parkok szépítésére. A Verseghy park története 1855-re nyúlik vissza – ugye, hogy nem tévedtem nagyot? Éreztem én, hogy ez 19. századi kert lesz. Akkor ugyan akácost ültettek, hogy megkössék a homokos talajt. Végül ez a barokk stílusú park 1930-ban épült meg. Szabályos szerkezetű, mértani pontosságú kert volt – és már ekkor kialakították a Rozáriumot is, vagyis a rózsakertet, ahol magyar nemesítésű rózsafajtákat ültettek. Rendkívül dekoratívak, szárazságtűről, és ellenállnak az időjárás viszontagságainak.

Ez a park hamar Szolnok közkedvelt pihenőhelyévé vált.

2009-ben megújították a ligetet – mondja az idős úr. Felújították a lugasokat, a pergolát, és csaknem 300 fajta rózsát telepítettek a kertbe, és ekkor, 2010 után állították a “Csepp park” szoborcsoportot is.

A Hotel Tisza a Verseghy park felől / FOTÓ: ORSZÁGKÉP
A Hotel Tisza a Verseghy park felől / FOTÓ: ORSZÁGKÉP

Még egy kicsit sétálunk a parkban, gyönyörködünk a virágokban, a mosolygó emberekben, élvezzük a csendet, relaxálunk, aztán a Tisza partján, a sétányon visszaballagunk. Egy gesztenyesor alatt visz az út.

Minden alkalommal, amikor kirándulunk valahová, felteszem magamnak azt a kérdést: tudnék-e itt élni. Szolnok az a város, ahol a válaszom egyértelműen igen.

Nemcsak a páratlan Rozárium, a Verseghy park vagy a Tisza miatt. Két napot töltöttünk a városban, voltunk színházban, két kiváló étteremben is ettünk, figyeltük az itt élőket, és úgy éreztük, mintha otthon volnánk. Barátságos, gyönyörű, nyugodt, csendes, mégis látnivalóban gazdag város.