A középkorba repítik vissza a látogatókat Székesfehérváron

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A “második honalapító”, IV. Béla király élete és uralkodása lesz az idei Székesfehérvári Királyi Napok központi témája. A Koronázási Szertartásjátékon IV. Béla koronázása elevenedik meg, de tudományos konferencián és kiállításon is foglalkoznak a tatárjárás utáni újjáépítést levezénylő uralkodóval.

Az eseménysorozatot augusztus 9-től 20-ig rendezik meg, és csaknem 400 programelemből áll majd.

Hirdetés


A fesztivál megnyitóját augusztus 9-én, a Városház téren tartják, ahol egy dramatikus történelmi játékot láthat majd a közönség.

IV. Béla ábrázolása a Thuróczy-krónikában
Készítette: János Thuróczy – Chronica Hungarorum, Közkincs,
forrás: https://commons.wikimedia.org

Megelevenedik IV. Béla koronázása is: a Koronázási Szertartásjátékot hetedszerre is a Nemzeti Emlékhelyen felépített szabadtéri színpadon mutatják be augusztus 17-én, 18-án és 19-én. A látványos előadást ezúttal is Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója rendezi és a színészek mellett táncosok, zenészek, valamint 80 határon túlról érkező diák is közreműködik benne.

IV. Béla szobra Székesfehérváron – Bory Jenő alkotása
Készítette: Solymári – A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0,
forrás: https://commons.wikimedia.org

A Koronázási Ünnepi Játékok a középkorba repítik a résztvevőket lovagokkal, mutatványosokkal és boszorkányokkal, bábműsorral és koncertekkel, esténként pedig a IV. Béla életét és uralkodását megelevenítő mozgó történelmi képregényt láthatják a belváros épületeinek falain.

Az idén két alkalommal is fúvószene tölti meg Fehérvár belvárosát.

Kati néni, a fertályos asszony
Kati néni, a fertályos asszony Székesfehérvár belvárosában / Fotó: ORSZÁGKÉP

Megrendezik a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivált is, amelyen Brazília, Kanada, Kolumbia, Indonézia, Macedónia, Szlovákia, Tajvan és Törökország csoportjai mutatják be hazájuk táncait, viseleteit, zenéit a Zichy-színpadon és a mindig hangulatos folkesteken a Malom utcai Táncházban.

A programsorozatból nem maradnak ki a könnyűzenei koncertek sem: a fellépők között lesz a Budapest Bár, Rúzsa Magdi, illetve a fehérvári kötődésű Blahalouisiana.

(MTI)


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Hirdetés