Ez az állat csak a Szegedi Vadasparkban látható – most kölykök is születtek

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Három sörényes farkas született a Szegedi Vadasparkban. A ritka ragadozót már többször sikerült szaporítani a Tisza-parti város állatkertjében – közölte Veprik Róbert igazgató.

A kölyök március 10-én születtek, pénteken estek át az állatorvosi vizsgálaton, kapták meg oltásukat és egyedi jelölésüket.
A Dél-Amerikában őshonos sörényes farkas csak a Szegedi Vadasparkban látható Magyarországon. Európában csupán 142 egyede él az állatkertek nemzetközi adatbázisa szerint, a fajmegmentési tenyészprogram keretében.

Sörényes farkas a Szegedi Vadasparkban 2019. május 10-én. A Dél-Amerikában őshonos sörényes farkas Magyarországon csak Szegeden látható. MTI/Rosta Tibor
Hirdetés


A különös megjelenésű kutyafélét több mint húsz éve tartják Szegeden. A jelenlegi párnak a tavaszi a második alma, 2016-ban született két kölyök, amelyek végül egy német és egy holland állatkertbe kerültek.
A nevüket fekete színű sörényükről kapó ragadozók inkább csak nagyságukkal emlékeztetnek a farkasokra, viselkedésük, alkatuk hosszú lábú róka látszatát kelti. A legnagyobb – 70-80 centi marmagasságú – kutyaféle ragadozó Dél-Amerika füves-bozótos térségeinek, mocsarainak lakója. A vékony, hosszú lábak előnye is főleg ezen élőhelyen érvényesül, ahogy a magas fűben keresik zsákmányukat. Járásuk is különleges, a ragadozók között szokatlanul az azonos oldalon lévő lábaikat emelik egyszerre.

Sörényes farkas-kölyköt vizsgálnak a Szegedi Vadasparkban 2019. május 10-én. Az állatkertben a ritka ragadozóból három született március 10-én. MTI/Rosta Tibor

Élőhelyén nagy veszélyt jelent rá a vadászat, főleg régebben féltették tőle a háziállataikat, főleg birkáikat az állattartók, és farkasként irtották. Számos egyede pusztul el közutakon elütve, emellett a kutyák fertőző betegségeiben is sok elhullik. Jelenleg 17 ezer kifejlett egyede él a természetben a Természetvédelmi Világszövetség szerint.
A sörényes farkasok párkapcsolatban élnek, sűrűbben csak a párzási időszakban találkoznak, máskor egymástól függetlenül mozognak és vadásznak a területükön. A kicsik mintegy két hónap vemhesség után látják meg a napvilágot a sűrű növényzet rejtekében.

(MTI)

 


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Hirdetés