Itt talál nyugalmat a fenyők alatt, egy flekken társaságában

Mert az úgy kezdődött, hogy amikor elindultunk a Mátrába egy kis kirándulásra, már reggel elhatároztuk, hogy Pásztón ebédelünk egy régi étteremben. Csak az emlék miatt. Mert régen, olyan 2005 tájékán sokszor ettünk ott, amikor a mátrakeresztesi árvíznél forgattunk egy héten át. Nosztalgiázni szerettünk volna abban a pásztói étteremben. Nem sikerült, ugyanis az étterem zárva volt – és úgy láttuk, régóta nem nyitott ki. Rákerestem, hol lehet még enni Pásztón és környékén. Mátraszentlászló, Vöröskő Étterem. Többek között ezt találtuk, de okulva a pásztói esetből, gyorsan felhívtuk, hogy nyitva vannak-e. Igen, nyitva. Úgyhogy: indulás.

Kívülről egy nagyobb családi háznak tűnik a Vöröskő étterem. Bemegyünk a kapun, ahol először is Bagira, a feketemacska üdvözöl minket az udvaron. Ahogy beérünk, végtelenül kedves fogadtatásban lesz azonnal részünk – örülnek nekünk. Bent is leülhetünk, de van terasz is – hát, persze, hogy terasz.

Azt nem kalkuláltuk bele, hogy itt vendégek is lehetnek – akár szállóvendégek -, akik lényegében otthon érzik magukat. Mert ez történt. A teraszon egy társaság hangoskodott. Nem ettek, csak ittak, de a magukénak érezték az apró teraszt, az biztos.

Na, oda a nyugalomnak – gondoltam. Már-már ott tartottam, hogy szólok: inkább menjünk máshová, nyugodtabb helyre, mert ha ez az őrjöngés marad, akkor nem tudok itt enni, az biztos.

És ekkor csoda történt – a zajos társaság fogta a hátizsákját, és elment. Akkor maradhatunk.

A terasz nagyon tetszik – ha csak mi vagyunk.

Kicsi, vastag, hímzett abroszok az asztalon, amelyeket úgy szeretek. Szemben három fenyő, egy erdei-, egy luc-, és egy ezüst. És végtelen nyugalom.

Fácánlevest kérünk először is, mert a fácánlevesnél nincs jobb, talán a gyöngytyúkleves közelíti, de a fácán, no, hát az fácán.

A kedves hölgy kihozza az aranysárga, gyönyörű levest. Amilyen szép, olyan finom is, pláne, ha csípős paprika is kerül bele – és azt adtak, egy hatalmas tányérral.

A főételen gondolkodtam: ha fogyókúrázunk, legyen pisztráng. Ha nem annyira, akkor szlovák flekken sztrapacskával és pirított hagymával. A másodikat választottam, pedig a tarja bizalmi étel. Azt nem könnyű elkészíteni – hogy ne legyen nyúlós, rágós, mócsingos.

A diétának lőttek – jöhet a flekken. (majd holnaptól diétázunk.)

(Közben érkezik egy középkorú házaspár… olyan jó volt eddig egyedül ezen a kis teraszon.. Lehet, hogy vége a nyugalmunknak? Szerencsére nem, visszafogott, csendesen beszélgető emberek, semmi hangoskodás.)

Nem kellett sokat várni, megérkezett a flekkenünk is a csodás sztrapacskával és a hagymahalommal. Először a tarját kóstoltam meg – kényes ügy, tényleg kényes. Ilyen puha, finom húst azt hiszem, soha nem ettem még étteremben. Ezt nem is titkoltam, a pincérhölgynek azonnal megmondtam, hogy ez nagyon finom. Mosolygott, és azt mondta: persze, hiszen a húst itt a vágóhídról hozzák, vagyis nagyon friss, és pácolták is, ezért ennyire puha.

Percek alatt tüntetem el a tányérból az egyáltalán nem fogyókúrás ételt. Kollégám nem szereti a tarját, ő a színhúst szereti, csirkemell vagy karaj, semmi kaland… Csak a biztos száraz hús. De még neki is ízlik.

A végén a kávé is kitűnő volt, úgyhogy ezt a helyet megjegyeztük.

Az ételek ára is teljesen elfogadható, pláne, ha hozzáadom azt a gyönyörű környezetet és a nyugalmat, ami körülvesz itt, a Vöröskő étteremben Mátraszentlászlón….. Már, ha egyedül ül az ember a teraszon.

Jó szívvel ajánljuk, ide érdemes betérni.