Nem biztos, hogy minden úgy történt a mohácsi csata körül, mint ahogyan tudjuk

Éppen 492 évvel ezelőtt, 1526. augusztus 29-én zajlott a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom hadai között a mohácsi csata – vagy mohácsi vész -, magyar vereséggel. A csatát a későbbi történetírás úgy emlegette, mint „nemzeti nagylétünk nagy temetőjét.” A mohácsi csata valószínűleg a magyar történelem legtöbbet emlegetett ütközete. Egy kutatócsoport most megállapította, hogy nem feltétlenül úgy történt minden, mint ahogy eddig ismertük. Kutatják az elesettek tömegsírjait, és az is kiderült, hogy nem Magyarország vezetésén múlott, hogy vereséget szenvedett a magyar csapat.

2026-ban lesz a mohácsi csata 500. évfordulója, Abban már nincs teljes egyetértés, hogy min és kiken múlott a gyászos vereség és ami utána következett: a szörnyű hódoltság kora. A kerek évforduló jó alkalom arra, hogy a történészek újra megvizsgálják a magyar állam vereségéhez vezető utat, magát az ütközetet és annak következményeit, hogy reális ismeretekkel rendelkezzenek a közelgő megemlékezésekre

Erre a feladatra vállalkozott egy kutatócsoport Fodor Pál és Pap Norbert vezetésével, amely a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával jött létre az MTA és a Pécsi Tudományegyetem együttműködésében.

Mit kutatnak?

Több témakörben indultak új módszereken alapuló kutatások: az egyik az, hogy pontosan hol zajlott a csata, a másik, hogy hogyan történtek az események – a csata előzményei és következményei, a források újraértelmezése és új források feltárása. Régészek is kutatnak a területen, és azt is fontosnak tartják a tudósok, hogy hogyan jelent meg a véres csata a történetírásban, művészetben, irodalomban, vagy akár a folklórban, zenében és néphagyományokban.

Székely Bertalan: Mohácsi csata
Eddig mit találtak?

A 2018 elején indult munka máris sok új eredménnyel szolgált, amelyek közül kettőt emelünk ki. A csata helyszínét illetően több mint száz éve zajlanak a viták. Nem tudjuk biztosan, hol vertek tábort a seregek, és hol volt az ütközet centruma. Az elesett, legalább húszezer katona közül is csak kevésnek a maradványai kerültek elő. Ezért fontos a földrajzi hely pontos megállapítása, és ezután a tömegsírok feltárása. Már megtalálták a csata egyik helyszínén a 17. században létesített oszmán győzelmi emlékmű pontos helyét. Ez az építmény (egy keleti stílusú pavilon), amely Szulejmán szultánnak állított emléket, az eszék-budai hadiút mentén álló és a 20. század második felében megsemmisült Törökdombon állt.

A másik fontos eredmény az, hogy a közvetlen és a későbbi utókor alaptalanul tette felelőssé mindenért a Mohács előtti Magyarország vezetőit. Ahogy a korabeli történetírás teljes körű vizsgálata kimutatta, rögtön a csata után megkezdődött az a mai napig is folyó bűnbakkeresés, amelynek elsősorban a Jagelló-uralkodók és Szapolyai János estek áldozatául. Lejáratásukban nagy szerepet játszottak a trónra áhítozó Habsburgok, és az ő szempontjaik szivárogtak át a későbbi magyar történetírásba is. A folyamat másik nagy nyertesei a Hunyadiak lettek, akik valódi teljesítményüknél jóval pozitívabb megítélést kaptak az utókortól. A kutatócsoport vizsgálatai rámutatnak, hogy az ország vezetői becsülettel teljesítették kötelességüket, s nem rajtuk múlott, hogy még „visegrádi együttműködéssel” sem tudták feltartóztatni a hatalmas oszmán-muszlim birodalom hadigépezetét.

A kutatás folytatódik, és talán már ez év őszére valódi szenzációkkal szolgál majd.

További részleteket a www.mohacs.btk.mta.hu/hirek oldalon talál.