Mini Magyarország: itt az egész országot bejárhatod egy óra alatt

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Mert van ilyen – Kisbéren. Mini Magyarország, ahol egy tó partján, nagyon szépen gondozott parkban sétálhatsz az ország legszebb, legismertebb, leghíresebb épületei, szobrai, terei– vagyis azok kicsinyített mása – között.

Kisbér Komárom-Esztergom megyében található – azt mondják, ez a Bakony kapuja. Nem kellett sokáig keresgélni a Mini Magyarországot. Tudtuk, hogy a tó partján van, és a településen eligazítottak minket.

Mini Magyarország - Kisbér / Fotó: ORSZÁGKÉP
Mini Magyarország – Kisbér / Fotó: ORSZÁGKÉP

A Mini Magyarország bejárata mellett egy kényelmes, viszonylag nagy, ingyenes parkolóban lehet letenni az autót.

Már kívülről, a kerítésen át láttuk a maketteket, és teljesen izgalomba jöttünk. Ez gyönyörű – gondoltuk, és minél hamarabb be szerettünk volna menni.

A belépő ára teljesen elfogadható: felnőtteknek ötszáz, gyerekeknek háromszáz forint.

Amint beléptünk, tényleg egy csodavilág tárult elénk.

Rendezett park, sétány, és az apró ösvény mellett sorakoztak az ország legszebb, leghíresebb épületei, terei, szobrai – illetve azok makettjei.

Mini Magyarország - Kisbér / Fotó: ORSZÁGKÉP
Mini Magyarország – Kisbér / Fotó: ORSZÁGKÉP

A teljesség igénye nélkül itt meg lehet nézni a kecskeméti Cifra Palotát, a jáki templomot, a soproni tűztornyot, a pécsi dzsámit, a tatabányai Turul emlékművet, a gödöllői kastélyt, a tihanyi apátságot, a tatai várat, a váci diadalívet, az őrségi Pityerszert, a szegedi dómot, a komáromi Monostori Erődöt, a hortobágyi kilenc lyukú hidat, a debreceni nagytemplomot, a pannonhalmi apátságot és az esztergomi bazilikát.

Mini Magyarország - Kisbér / Fotó: ORSZÁGKÉP
Mini Magyarország – Kisbér / Fotó: ORSZÁGKÉP

Leginkább a Parlamentre voltunk kíváncsiak – és persze ez az épület is megtalálható a parkban. Az Országház makettjét lefedték egy burával – fogalmunk sem volt, hogy miért, de talán azért, hogy a fáról lehulló termés ne tegyen kárt a makettben. Pontosan persze nem tudjuk az okát.

Mini Magyarország - Kisbér / Fotó: ORSZÁGKÉP
Mini Magyarország – Kisbér / Fotó: ORSZÁGKÉP

A budapesti Hősök tere is gyönyörű – teljes részletességgel építették meg.

Mini Magyarország - Kisbér / Fotó: ORSZÁGKÉP
Mini Magyarország – Kisbér / Fotó: ORSZÁGKÉP

Azt játszottuk, hogy nem néztük meg a kis táblán, mit látunk, hanem kitaláltuk.

Természetesen mindegyiket eltaláltuk – hiszen mondom, a legismertebb épületek vannak itt, de egynél mégis tanakodtunk. Nem ismertük fel. Néztük balról, jobbról, hátulról, elölről, de semmi. Az egri vár okozott gondot – de amint elolvastuk a táblát, rájöttünk, hogy valóban az lehet.

Még egy apró dologra figyeltünk fel: egyik-másik makett meglehetősen rossz állapotban van már. Talán ráférne a felújítás.

Mini Magyarország - Kisbér / Fotó: ORSZÁGKÉP
Mini Magyarország – Kisbér / Fotó: ORSZÁGKÉP

Egy órát tölthettünk Mini Magyarországon, és kifelé szerettünk volna megtudni néhány részletet, hogy ki – vagy kik – készítették a maketteket, mikor nyitott a park, de mivel a jegypénztárnál sor volt, nem tudtunk érdeklődni.

Mini Magyarország - Kisbér / Fotó: ORSZÁGKÉP
Mini Magyarország – Kisbér / Fotó: ORSZÁGKÉP

Egy biztos: mindenképpen érdemes ellátogatni Kisbérre és megnézni Mini Magyarországot, mert rengeteget tanulhat az ember, ráadásul kényelmes a parkolás, olcsó a belépőjegy, és gyönyörű környezetben építették fel a miniatűr makettországot.

Nem messze innen, Ászáron pedig a Mini Skanzent ajánljuk, az is felejthetetlen élmény.


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •