“Disznókodni” szabad – de csakis szépen

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A Magyar Tudományos Akadémia külföldön is elismert tudósa volt – és álnéven obszcén verseket írt. Réthy László – az akadémikus, és Lőwy Árpád – a költő: egy és ugyanaz a személy. Az akadémikus társai sokáig nem tudták, hogy ki is ez a pajkos költő.

Valamikor az 1800-as évek végén, az egyik közgyűlésen felszólította egy akadémikus a testületet, hogy határozatban ítéljék el ezt a pornográf verseiről híres költőt. A testületben ott ült maga Réthy is, aki erre felállt, és meglepő választ adott. De írt obszcén hivatalos levelet is, ami az 1990-es években került elő egy levéltárból. A külvilág számára fontos, rendkívüli tudós, numizmatikus professzor volt, aki éjjelente kocsmákban adta elő pajzán verseit. Mindenki könnyezve nevetett. Egész életében küzdött Réthy László Lőwy Árpáddal. Ismerd meg a kor egyik legkülönlegesebb, legérdekesebb alakját: Réthy Lászlót – vagyis: Lőwy Árpád költőt.

A levél
Hirdetés


Néhány napja olvastam egy hivatalos levelet. 1903-ban írták. Cirkalmas betűkkel, hiteles aláírással, úgy, ahogy azt kell. A levelet a Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségosztályának vezető helyettese, Réthy László írta. Többször is elolvastam, mert nem hittem a szememnek. Aztán percekig nevettem, folytak a könnyeim. A hivatalos levél így szól:

Tekintetes kultúrmérnöki hivatal

Pécsett.

Tegnapi póstával érkezett 1090/1903 sz. hivatalos átiratukra, melyben azt kérdik, hogy a Magyarberki község határában lelt régi sarkantyúval mi történjék? hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy basszák meg az urak a sarkantyújukat, mert 350 Reaumur hőségben ilyen szarságokkal nem foglalkozhatunk.

Budapest 1903 aug. 18.

Teljes tisztelettel

lófasz a seggükbe

Dr. Réthy László

m.n.muz.érem és régiségosztályi

igazg.-helyettes

Réthy László levele

Dr. Réthy László (1851-1914) költői neve Lőwy Árpád. Sokan csak így ismerik őt. Ezt a levelet valamikor 1991 vagy 1992 táján találták meg a kutatók egy levéltárban – aztán közzé is tették egy tudományos lapban.  Azután valaki feltöltötte az internetre, és évek óta kering a világhálón.

Lőwy kalapjára macskaszarral lőnek

Valamikor az 1800-as évek végén az Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésén felállt egy akadémikus költő, és azt követelte, hogy egy bizonyos Lőwy Árpádot – aki pornográf verseivel lejáratja az MTA-t – határozatban ítélje el a testület. Ezután Réthy László – szintén akadémikus, több tudományos szakmunka elismert szerzője – felállt, és azt mondta: “Lőwy kalapjára macskaszarral lőnek, lófasz a seggébe az ilyen költőnek.” Aztán méltóságteljesen leült. Az akadémikusok nem tudták, hogy Réthy László nem más, mint maga Lőwy Árpád – akinek disznó versei terjedtek a városokban és a falvakban, de az úri közönség köreiben is.

Az akadémikus és a költő

Réthy László Szarvason született – a házuk a Szabadság u. 14 szám alatt volt. Budapestre és Bécsbe járt egyetemre. Numizmatikából és ősrégészetből doktorált, román nyelvtörténeti és etnográfiai kézikönyvet írt, és régészként is dolgozott. A Révai Lexikon szerkesztőbizottságának is tagja volt.

dr. Réthy László
forrás: Készítette: Ismeretlen -Közkincs, https://commons.wikimedia.org

Hamar elérte a tragédia: tíz évnyi házasság után fiatalon meghalt a felesége – aki súlyos beteg volt. Két kisgyereket nevelt ezután egyedül. Néhány hónappal később másfél éves kisfia is meghalt a keze között. Lányát ezután tisztességgel nevelte, de egyre többet járt a pesti kocsmákba, éjszakai bárokba – ahol disznó verseit írta, sőt elő is adta a barátainak.

Kettős élete volt.

Réthy professzor minden nap bejárt a múzeumba, dolgozott, tudományos munkát végzett. Éjszaka pedig Lőwy Árpád néven mulatókban írta a verseit – olyan verseket, amelyeken mindenki hangosan kacagott. Lőwy persze írt komoly költeményeket is – például felesége halálát is megírta, de vallásos versek is fennmaradtak. Ezen kívül folyamatosan írt tárcákat, prózákat is, sőt, Szarvassal kapcsolatos zsánerképeket is közölt. Mivel gyerekkorában festészetet is tanult, ügyesen rajzolt. Sokszor a műveit saját maga illusztrálta.

Országos ismertséget viszont pajkos verseivel szerzett – egyre inkább terjedtek ezek a költemények. Obszcén írásai egyre népszerűbbek lettek. Rímekbe fonta az addig kimondhatatlant.

Versei elérték a bécsi társaságot is. Thallóczy Lajos bécsi főlevéltáros házában gyakran vendégeskedett – ahol magyar politikusok, előkelőségek is megfordultak. Éjszakáig nyúlóan szórakoztatta Réthy gátlástalan verseivel a közönséget. Évezettel adta elő költeményeit – állítólag sajátos, éneklő-kántáló hangon. Az élet apró örömeit írta meg, a szép lányokkal eltöltött órákat, kalandokat, kudarcokat, vidám és vicces történeteket. Mindent megírt: gúnyosan, tabuk nélkül verselt a politikai helyzetről is. A vendégek között megfordult Tisza István miniszterelnök, Bárczy István budapesti polgármester is.

Tréfái viszont sosem voltak szellemtelenek vagy durvák. Inkább a nyelvi sokszínűség és a játékosság jellemzi.

Mindenesetre a közönsége dőlt a nevetéstől, bármikor szavalni kezdett. Senki sem tudta, hogy mély depresszióban szenved felesége halála óta, és üldözési mániája is volt. Erről ő maga is vallott egy levélben, amelyet az egyik barátjának írt.

„Méltóságos Uram!

Beteg vagyok, két egész év óta: kedélyvilágom meg van zavarva, fel van dúlva. Búkorban és üldözésben szenvedek, amely állapot napról napra fokozódik.

Agyamban egy átkozott féreg fúr: irtóztató kínok gyötörnek. A sors túlságos érzékenységgel és nagy fantáziával vert meg, melyet nincs erõm megzabolázni.

Tavaly rheumámmal s idegbetegségemmel Pöstyénbe mentem s megálltam Losonczon, vagy Füleken? Oly annyira le voltam hangolva, hogy bementem egy vaskereskedésbe, hogy egy revolvert vegyek. De mielőtt kértem volna, görcsös sírásban törtem ki. […]

Senki sem sejti azt Méltóságos uram, hogy én aki Lõwy Árpád név alatt ezer és ezer embert mulattattam verseim felolvasásával a legboldogtalanabb embernek érzem magamat.”

Vagyis a búskomor Réthy professzor viaskodott a benne élő könnyed, szórakoztató, vidám, pajkos Lőwy Árpád figurájával.

Apai figyelmeztetés

Végül Réthy nem lett öngyilkos – pedig felmerült benne -, hanem légcsőrákban halt meg. A kocsmai esteken ugyanis lényegében egész éjjel égett a pipája. Reggelig nem aludhatott ki. 63 éves volt. Még a Nyugat is megemlékezett róla, Schöpflin Aladár búcsúztatta. Íme néhány idézet:

“Ebben a mai világban nagyon nagynak és nevezetesnek kell lenni az egyes embernek, akinek élete-halála magára tudja vonni a többiek érdeklődését. Mégis talán lesz, aki egy pillanatra megáll velem Réthy László sírja mellett. 

Érdekes, furcsa ember volt, megtestesítője egy különös típusnak, amely kiveszőben van, bár még elég sokan vannak képviselői. Jelentékeny tudós, akik értenek hozzá, úgy mondják, kiváló szakembere a magyar numizmatikának, kitűnően kiismerte magát a régi magyar érmék aprólékos és bonyolult birodalmában.

S ez az erős elméjű tudós egész világ életében öreg diák maradt. Világnézete, gondolkodásmódja, életmódja, viselkedése egy diáké volt, aki megöregedett, megőszült dolgozott és szenvedett, de sohasem szakadt el a bohó diákságtól. Igényei is egészen diákosak: egy malaclopó köpönyeg, egy hónapos szoba és mindaz, ami ezekkel együtt jár. Mulatsága: füstös józsefvárosi kurtakocsmában jókedvű cimborák közt vacsorázgatni és adomázni estétől éjfélig Van egy speciális magyar diákköltészet, amely kéziratban, emlékezetben terjed tovább és marad meg diákok nemzedékeiről nemzedékeire, primitív humora, vaskos, durva, de gyermekiesen ártatlan erotikája nem bírná el a nyomdafestéket.

Bizonyos humorisztikus kultuszt csinált ebből a költészetből, felolvasásainak voltak sztereotip ceremóniái – ilyenkor nem Réthy László volt, a tudós, az akadémikus, hanem Lőwy Árpád, a költő. Hírneve és népszerűsége, amit ezzel szerzett, legfőbb öröme és büszkesége volt. Minden ember, a legszegényebb életű is talál magának valamit, egy illúziót, egy hazugságot, egy örömet, amiből glóriát fon saját homlokára – az ő glóriája kopott verses táskájából sugárzott ki. Most el fog porladni vele együtt a verses táska is, de bizonyos, hogy furcsa rímeit még sokáig fogják mondogatni, szájról-szájra adni jókedvű, mulatozó diákok.”

Nem így lett. Több verseskötete jelent meg halála után.

Barátai szobrot akartak neki állítani, de a kezdődő világháború véget vetett a gyűjtésnek. A szobor talapzatára Lőwy kétsorosát, az „Apai figyelmeztetés” címűt írták volna, ami így szól:

„Azért csak annyit mondok ifjú népem:

Disznókodni szabad, – de csakis szépen!”

 

(forrás: epa.oszk.hu, nevpont.hu, ketezer.hu, foodandwine.hu, euroastra.hu )


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Hirdetés