Vérfagyasztó, ritka és különleges látnivalók Nagyvázsonyban

„Ne lépj a sírra, az Istenért, még a végén beszakad. Így is meglehetősen dermesztő itt sétálni, ezek között a 18.-19. századi sírok között.” – mondom fotós kollégámnak, aki természetesen azért lépked olyan helyeken, amelyeket én veszélyesnek ítélek, mert azt akarja, hogy jobb legyen a kép. Nagyvázsonyban vagyunk, és olyan látnivalókat fedeztünk fel, amelyeket talán kevesebben ismernek, mint a híres Kinizsi várat. Jöjjenek velünk erre az egészen különleges, néha hátborzongató kirándulásra!

Baktámadás és kertitörpék

Vágytam Nagyvázsony hangulatára. Tudom, igen, pont strandidő van, 30 fok, akár a Balatonban is hűsölhetnénk, de nem. Nagyvázsonyt akartam érezni. Ez a község mindig megnyugtat.

A várban nem olyan régen forgattunk egy  kisfilmet , amelyben Benignáról, Kinizsi Pál feleségéről volt szó. Meg hát, többször voltunk bent, egészen egyedülállóan felújították és berendezték a várat.

Ha valaki bemegy, igazi időutazásban lesz része. Most is sokan álltak a bejáratnál, főleg gyerekek.

Tovább sétáltunk felfelé, a vár mellett. Egyik pillanatról a másikra szembe került velünk egy csavaros szarvú izé. Kecske. Bak. Vagy valami ilyesmi. (frissítés: közben a község polgármestere szólt, hogy az nem kecske, hanem rackajuh. Jegyeztem: szóval, ez a csavart szarvú állat a képen rackajuh.) El is indult felénk eléggé határozottan. Gondoltam, itt most nincs mese, meg kell védenem a kollégámat, így a kecske – vagy mi (rackajuh) –  és a fotós közé álltam. A terv az volt, hogy megfogom jól a szarvát, és kész. Mikor nyúltam volna a szarva felé, kollégám odaugrott, és ellökött, hogy ő véd meg engem. Ekkor persze már folyt a könnyünk a nevetéstől. Mert a juh egyszerűen lefeküdt az árnyékba, és bárgyún nézett ránk. Ez az állat az utcán sétál. Csak úgy.

De ugyanúgy az utcán kódorgott néhány birka is – szemmel láthatóan pontosan tudták, hogy hová mennek, az úton körbe néztek, mielőtt átmentek, majd a túloldalon egy nyitott kapun komótosan besétáltak.

Mondom, imádom Nagyvázsonyt.

Ha semmit nem csinálsz, sehová nem tervezel bemenni – se a várba, se a Kovács Múzeumba, se a Postamúzeumba -, akkor is garantáltan belefutsz egy vagy két csodába – persze, csak akkor, ha nyitott szívvel és nyitott szemmel sétálsz. Jó,persze, a Kinizsi-kultusz elkerülhetetlen.

Kinizsi-kultusz / FOTÓ: ORSZÁGKÉP

(Így már túl hosszú lesz az írás, de muszáj leírnom, hogy két évvel ezelőtt ugyanitt sétáltunk, amikor szemtanúja voltunk egy kakas és egy lúd szerelmének. Lényegében a lúd egyfolytában követte a kakast, amelynek terhes volt ez a szerelem, és olykor próbált elbújni, de a lúd ekkor rémületes hisztibe kezdett, gágogott, csapkodott, rohangált, kereste a kakast. A színes tollú baromfi ekkor előbújt, a lúd őrült módjára rohant a kakashoz, odadörgölődzött, biztosította szerelméről, és tovább követte. Nagy teher lehetett ez a kakasnak. Később tudtuk meg a polgármestertől, hogy a kakas is és a lúd is nem sokkal később elpusztult.)

Sétáltunk hát tovább – és csodáltuk a gyönyörű házakat. Itt valamiért elég erős a vonzalom a kertitörpék iránt, és nem csak úgy, mindenféle cél nélkül pakolják ki az emberek a törpéket és egyéb kerti szobrokat a kertbe, á, dehogy. Kis törpe-miliőt építenek.

Ahol a Festetics-kódexet másolták

A temető mellett kötöttünk végül ki, és láttuk, hogy egy tábla mutatja, hogy valahol az erdőben van egy pálos kolostor. Nincs messze, tíz perc alatt ott vagyunk – mondta a kollégám. Elindultunk, az erdőn át. Jól esett a hűs lombok alatt bandukolni.

Arra van a Pálos kolostor / Fotó: ORSZÁGKÉP

Néhány perc múlva gyönyörű kolostormaradványokat találtunk.

A pálos kolostort a törökverő hadvezér, Kinizsi Pál apósa, Magyar Balázs építtette valamikor 1480 körül. Az volt a célja, hogy ez legyen a család temetkezőhelye, amelyet gazdag adományban részesítettek. Később a környékbeli nemesek, és Kinizsi Pál özvegye, Magyar Benigna is pártolta a pálosokat, akiknek kolostorához falvak, halastavak, malmok és puszták tartoztak.

Kinizsi Pál 1494. november 24-én halt meg.

A vázsonyi kolostortemplomban temettek el. 1508-ban Kinizsi özvegye, Magyar Benigna második férje is meghalt – meglehetősen különös körülmények között -, és őt is a kolostorba, a Szent Mihály templomba temették.

A régészeti ásatások során mindkettőjük sírját feltárták. Kinizsi vörösmárvány sírköve ma a nagyvázsonyi vár kápolnájában, míg Horváth Márk sírköve a kápolna alatti boltozott pincében berendezett kőtárban látható.

A nagyvázsonyi kolostor fontos kulturális központ lehetett. Könyvkötő műhely működött a falai között, és fénykorában 20-25 szerzetes élt itt. Többek között könyvmásolással foglalkoztak – kódexeket készítettek. A híres Festetics-, valamint Czech-kódex néven fennmaradt, gazdagon díszített, magánszemélyeknek készült imádságos könyveket is a vázsonyi kolostorban másolták Magyar Benignának. A Festetics-kódex 1492-1494 táján készülhetett, mivel olvasható benne a “Pál uram betegségéről szerzett imádság”. Kinizsi Pál 1492-ben betegedett meg, majd 1494-ben halt meg, ezért valószínűsítik a kutatók, hogy e két időpont között íródhatott a kódex.

1543 után a török fosztogató lovas portyák a Balaton-felvidéken is megjelentek. Ekkor hagyták el a pálos szerzetesek a vázsonyi kolostort.

A kolostor romjait az ötvenes évek végén tárták fel. A romok körül padokat, asztalokat építettek, így békésen lehet pikniket szervezni a kirándulásra, sőt, tűzrakó helyet is kiépítettek, akár bográcsot is vihetnek a túrázók. (Ottjártunkkor még kicsit füstölt a hamu a tűzrakó helyen, vagyis nem olyan régen itt sütögetett valaki, ez biztos.)

Hátborzongató temető

Visszafelé nem az erdei úton jövünk, hanem a temetőn át. Semmi különös nem is történt mindaddig, amíg észre nem veszünk egy régi sírt. Aztán még egyet. És még egyet. Csodálatos, cirkalmas betűkkel vagy régies magyarsággal írt sírkövek. Egészen megrendítő látvány. „Meghalt 1849-ben”, „Itt nyugszik vitézlő Oláh János úr neje, elhunyt életének 34. évében.” Ilyen sírfeliratok olvashatók a düledező, de láthatóan karbantartott sírköveken. Végig nézzük az összeset, és azon gondolkodtunk, hogy akkoriban menyire ügyeltek a gyönyörű sírfeliratra, a részletesen kidolgozott sírkövekre.

Tényleg úgy érzem, mintha vagy egy horrorfilm, vagy időutazásról szóló film díszletében sétálgatnék. Egyre inkább borzongok, aztán azt látom, hogy kollégám a sírok közelében, egészen közel azokhoz dolgozik. “Ne lépj a sírra, de a közelébe se menj, még beszakad” – kiáltom, de persze nem szakad be, rendbe van itt téve a környezet.

Ami a lényeg: Nagyvázsony az ország egyik csodája, kis utcácskái, a vár, a kolostor, a múzeumok vonzzák a látogatókat, és télen is érdemes eljönni, ha valaki végtelen csendre, nyugalomra vágyik. Ráadásul van itt egy vár csárda is, ahol meg is lehet ebédelni.