Séta az ezerarcú szurdokvölgyben – a Koloska-völgy titkai

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Ha balatonfüredi természetjárásról van szó, akkor persze, hogy a Koloska-völgy jut az eszünkbe. Balatonarácsról indul az ezerarcú szurdokvölgy, az óvodások, iskolások, nyaralóvendégek és a helyiek kedvelt kirándulóhelye. Intenzív túra, de nem megerőltető – inkább könnyed kikapcsolódást nyújt.

A híres földrajztudósról, Lóczy Lajosról elnevezett arácsi főutca felől elérhetjük a régi faluközpontot, ahol a templom és a csodálatosan felújított műemléképületek látványa elragadó. A völgyet megközelíthetjük a Koloska utcáról, vagy a környék hagyományos, népi építészetét tükröző védett parasztházakkal teli Béke utcáról. A Koloska-forrásig mehetünk végig aszfaltozott úton, vagy a Koloska Csárdánál leágazó, patakmeder mellett vezető erdős, piros turistaúton is.

 

Hirdetés


Cholnoky Jenő, a múlt században élt magyar földrajztudós, a magyar geográfia egyik legnagyobb tudósa szerint a Koloska-völgybéli szikláknál egy kis kolostor állhatott, s a völgy innen kaphatta a nevét: „Kolostorka”, rövidítve „Koloska”.  Az épület nyomait azonban soha nem találták meg.

A Koloska-patak völgyének két oldalán meredek dolomithegyek magasodnak. A völgy déli részén kisebb mezőgazdasági földek és rétek húzódnak, észak felé folyamatosan szűkül. A forrásnál lévő tisztáson rendszeresen szerveznek különböző programokat: májusban például a legnépszerűbb a híres Jókai bableves főző verseny.

A forrás környékén szalonnasütő hely, számos pad és szabadtéri színpad is várja a túrázókat. A helyszínről a völgy felső szakasza felé tovább induló tanösvény információs táblái itt is, és a további út során szintén kiválóan ismertetik a tudnivalókat a völgy kialakulásáról, az itt előforduló növényekről, talajtípusokról, a színes állatvilágról és a természetközeli erdőgazdálkodás jelentőségéről is.

A monumentális Koloska-sziklák lábánál elterülő forrásvidéket egykor a falubéliek a hét forrás völgyének nevezték a sziklafal alól előtörő forrásvizek miatt. 1953-ban a források vizét összefogták, s egy kifolyót építettek a központi forrás fölé, melyet Petőfi-forrásnak neveztek el- de napjainkra már a Koloska név állandósult.

Az autóparkoló mellett rögtön feltűnik a méretes kőfal, mely az ún. Sándorhegyi mészkőből épül fel. A forrástól a völgy folytatása felé haladva lélegzetelállító sziklafalakat látunk, melyekhez a tanösvény már a völgy felső részétől visszakanyarodva vezet.

Nordic Walking útvonal is halad itt / Fotó: Pető Piroska
Nordic Walking útvonal is halad itt / Fotó: Pető Piroska

A híres Koloska-sziklák falait már dolomit alkotja.

A sziklafal tetején kilátópont fogad / Fotó: Pető Piroska
A sziklafal tetején kilátópont fogad / Fotó: Pető Piroska

A sziklák tetejéről felejthetetlen élményben lehet részünk: a fehérlő kőtömbök alatti szakadék, a fenyvesekkel tagolt, erdős tájkép lenyűgöző látvány.

A területen különböző típusú növények nőnek: a Koloska-völgy gyertyános-tölgyese mellett a sziklás lejtők, törmelékfolyásos völgyek erdei  és a száraz lejtők, hegytetők molyhos tölgyesei egészen más képet mutatnak, más és más virágok virítanak bennük. A gyertyános-tölgyesek érdekessége a Balaton-felvidéken és a Bakonyban szórványosan előforduló kisvirágú hunyor tömeges jelenléte.

Nagy tömegben van jelen a kisvirágú hunyor / Fotó: Pető Piroska
Nagy tömegben van jelen a kisvirágú hunyor / Fotó: Pető Piroska

Ezt a különleges növényt még lombosodás előtt csodálhatjuk, ha március tájékán érkezünk.

Minden évszakban érdemes idelátogatni, a sokszínű geológiai, botanikai élmény garantált, csakúgy, mint a sikeres relaxáció és feltöltődés távol a város és a Balaton part nyüzsgésétől és mégis egy ugrásnyira onnan.

 

 

Szöveg és fotók: Pető Piroska


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Hirdetés