Nemsokára kisvasúttal mehetünk Csisztapusztára

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Több mint tízéves üzemeltetési szünet után újra járhatnak a vonatok a vonal Csisztafürdőhöz vezető ágán, ugyanis hatszázötvenmillió forintos pályázati támogatással fejlesztik a balatonfenyvesi kisvasutat. A pénzből felújítják a fenyvesi végállomás vendéglátóegységét is – közölte Balatonfenyves polgármestere az MTI-vel.

Lombár Gábor elmondta, a térségi települések, amelyek régóta szerették volna, hogy felújítsák a kisvasutat, 2016-ban nyújtottak be pályázatot, Balatonfenyves vezetésével. Azért szerették volna, hogy újra járjon a kisvasút, hogy ismét el lehessen jutni a Balaton partjáról a mindössze 5-6 kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőjébe.

forrás: erdeiprogramok.hu
Hirdetés


Autóval csak nagyon nagy kerülővel lehet odajutni.

A polgármester azt is mondta, hogy szeretnék a munkát minél előbb elkezdeni.

A balatonfenyvesi kisvasút a térség kedvelt turisztikai attrakciója, egész évben visz utasokat a Balaton-part és Somogyszentpál között. Mivel a Nagyberekben haladó, csisztafürdői szakasz felújítása nem zavarja a turizmust, a munkálatokat nyáron is végezhetik majd.

Csisztapusztán 1956-ban találtak termálvizet. Nem sokkal később épült meg a Csiszta fürdő.

Egy ideig járt itt a vasút, aztán 2002-ben a rossz pályaállapot miatt a Központ főmajor állomás és Csiszta fürdő között megszűnt a vasúti közlekedés. Azóta sokszor felmerült, hogy szükséges lenne ott a vasúti közlekedés, de eddig nem történt semmi.

(MTI, termalonline.hu)

 


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Hirdetés