A „kétcsövű” és az „egycsövű” – avagy illatos séta egy lenyűgöző főutcán

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Ilyen illatos főutcán még nem jártam. A platán kesernyés frissességét érezni végig, hosszan az utcán. A főutcát hosszan övező platánsor nemcsak látványos, hanem hűs is ebben a hőségben. Lenyűgöz ez a főutca, le is ülünk egy jeges kávéra az egyik kávézónál. Soha nem jártunk még Kiskunfélegyházán. Figyelem az embereket, ahogyan él a kisváros, ahogyan lüktet. Itt gimnazisták ülnek egy padon, csendesen beszélgetnek, ott három nyugdíjas pihent meg néhány percre egy másik utcai padon. Az emberek köszönnek egymásnak, néhány szót váltanak, aztán tovább állnak. Eszembe jut egy szó: otthonos. Igen, Kiskunfélegyháza nagyon barátságos, otthonos hely. Ha eljutok egy teljesen ismeretlen városba, és az első pillanatokban megfog, akkor azon gondolkodom – miközben nézem a település hétköznapi zsongását -, hogy tudnék-e itt élni. Kiskunfélegyházán egyértelmű a válasz: igen. Egy napot töltöttünk ott, és a szívembe zártam. Ide mindenképpen visszatérünk.

Szóval, a főutca és a platánsor- amelynek fái védettek. Azt mondja az egyik helyi férfi, hogy még Európában is ritka, hogy ilyen hosszú platánsor övezi a főutcát, vagyis: ez tényleg különleges látványosság. Nem is tudok betelni vele. A város ugyan folyamatos mozgásban van kora délután, mégis csendes. Nincs semmi, ami a nyugalmat megzavarná. Annyira békés, annyira kedves, hogy teljesen megfeledkezem az időről.

Mindaddig, amíg meg nem szólal egy harang. Valahol a közelben lehet a templom. Tovább sétálunk a platánsoron, és néhány perc múlva megpillantjuk a Szent István templomot. A hatalmas, monumentális, két tornyú templomot 1872-ben kezdték építeni, és a váci püspök szentelte fel 1880-ban. A torony 65 méter magas. A bejárat előtt oszlopos árkádsor húzódik, bal oldalon Pál, jobb oldalon Péter apostol szobra áll. Egy idősebb hölgyet kérdezek a templomról, aki rámutat a két szoborra: „látja, Pál apostol egy kardot tart a kezében. Péter apostol pedig a mennyország kulcsát.” Megkérdezem, hogy be lehet-e menni, de sajnos ilyenkor zárva van – csak az első kapun lehet bejutni, ahol az üvegajtó már nem enged tovább. De így is meg tudtuk csodálni a templom freskóit, szobrait.

Szent István templom / Fotó: ORSZÁGKÉP

A hölgytől megkérdeztük, hogy mit érdemes még megnézni a városban. Azt mondta: az ótemplomot, a Petőfi Sándor Emlékházat és a Móra Ferenc Emlékházat.

A Sarlós Boldogasszony templom az „egycsövű’ – mondja – ez, a Szent István templom pedig a „kétcsövű”. Aztán elmagyarázza, hogy itt, Kiskunfélegyházán nevezik így a két templomot. Az „egycsövű” az egy tornyos templom – az ótemplom, amely műemlék. 1744-ben kezdték építeni, és 1761-ben szentelték fel. Nem is lehet összetéveszteni, a főutca végén magasodik, középen, szinte lezárva a hosszú platánsort. Az egyetlen tornya csaknem 54 méter magas.

Tovább sétálunk, és egy elképesztően gyönyörű, díszes épületbe botlunk – ez a városháza épülete, amely 1909 és 1911 között épült. A homlokzatán Zsolnay majolikadíszítések, tulipános motívumok láthatók. Itt is van torony – ez 45 méter magas. Percekig nézem az épületet, nem tudom róla levenni a szemem – ezer apró részlet, színek, díszek mindenhol. A homlokzat csúcsán látható a város címere.

A kiskunfélegyházi városháza / Fotó: ORSZÁGKÉP

Az egész belvárost újítják – ez az egyetlen, amely megzavarja a csendet, ahogyan látjuk, az utakat, járdákat, parkokat építik. Körülményes a séta – lezárt járdarészek, pallók sok helyen. De ha készen lesz, egészen biztosan még szebb lesz a kisváros.

Na, menjünk tovább a Petőfi Sándor Emlékházba. Hamar meg is találjuk – a Petőfi Sándor utca 7 szám alatt a ház homlokzatán egy tábla olvasható: itt öltötte gyerekéveit Petőfi Sándor. Mint megtudom egy helyi férfitől, persze, nem ebben a házban. E helyütt állt egy nádtetős épület, amelyben a Petrovics csald élt, amikor Petőfi édesapja mészárszék árendás volt Kiskunfélegyházán. Később, az 1850-es években épült ez a polgári ház.

Itt élt gyerekkorában Petőfi / Fotó: ORSZÁGKÉP

Az épület oldalán olvasható Petőfi „Szülőföldemen” című költeményének egy részlete. Bár nem itt született, hanem Kiskőrösön, a versben születése helyének nevezi a várost.

Bemenni nem tudunk. Zárva van. A nyitvatartási idő meglehetősen érdekes: Kedd-csütörtök-szombat, 9-13-ig. Ez a szűk szegmens nem biztos, hogy kedvez a látogatóknak, nekünk semmiképpen nem. Kicsit sóvárgok még a ház előtt, nézegetem, várom, hátha valaki mégis kijön és beenged, de reménytelen.

Akkor irány a Móra Ferenc Emlékház. (A Móra Ferenc utca 19-ben.) Itt még nagyobb a döbbenet. Egy hatalmas kerítés állja az utunkat, az ajtó zárva – vagyis nemhogy nincs nyitva az emlékház, de még az épületet sem láthatjuk, a kerítésfal teljesen eltakarja. Csak a háztető csúcsát lehet látni, azt is túloldalról. Itt is megdöbbent a nyitvatartási idő: szerda-péntek-szombat, 9-13-ig. Aztán a kerítésfalra kitett táblán megpillantom a házat – amelyet óvón rejt a hatalmas kerítés. Szóval, így nézhet ki Móra Ferenc szülőháza. Ebben az apró, alföldi, nádtetős kis épületben látta meg a napvilágot 1879-ben Móra Ferenc, aki nyolcadik gyereke volt a családnak.

A Móra Ferenc emlékház / Fotó: ORSZÁGKÉP

 

Már majdnem elmegyünk, amikor néhány házzal távolabb egy idős néni köszön ránk. Beszélgetünk persze, és megkérdezem, hogy volt-e már bent. Hát, persze, évekig dolgozott az Emlékházban. Megkérem, mondja már el, mi látható bent. Sorolni kezdi, így kicsit úgy érezzük, mintha tényleg láttuk volna. De nem láttuk. Sem ezt, sem a Petőfi Emlékházat.

Az biztos, hogy Kiskunfélegyházára visszatérünk, mert nagyon megtetszett ez a nyugodt, kedves, otthonos kis város. Majd igyekszünk úgy érkezni – még ha ez nem is lesz olyan egyszerű -, hogy meg tudjuk nézni ezeket az emlékházakat is.


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •