Magyar szakácsok főztek Rómában – csodát teremtettek, ezt mondták róluk Olaszországban

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

 

Magyar szakácsok főztek ünnepi ebédet a szegényeknek Rómában vasárnap, a menü marhapörkölt volt tarhonyával, vitaminsalatával és csemegeuborkával.

Az idén vízkeresztkor a kapuvári Ízvadász Egyesület tagjai készítették az ebédet a Szent Egyed katolikus közösség római menhelyén, ahol hosszú sorokban álltak az emberek a magyar ételekért. A pörkölt mellé édességként szaloncukrot osztottak szét a rászorulók között, akik a kapuvári Cserpes Sajtműhely túró rudiját is megkóstolhatták. Mindkettő kuriózumnak számít Olaszországban.
Ez volt az ötödik év, hogy a Róma belvárosában, a Trastevere negyedben levő szegénykonyhán a Magyarországról érkező szakácscsapat készítette az ünnepi ételt. A kapuvári Ízvadász Egyesület tagjai 2015 óta segítik a Szent Egyed közösség munkáját. Hagyománnyá vált, hogy december 25-én a közösség budapesti menzáján főznek ebédet a rászorulóknak, vízkeresztkor pedig Rómában, ahol most is 350 embernek készítettek meleg ételt magyaros ízekkel.

magyar szakácsok Rómában
forrás: Hámori György facebook oldala
Hirdetés


Magyar László, az Ízvadászok Egyesület vezetője elmondta, hogy most is minden alapanyagot Magyarországról szállítottak Rómába: több mint 80 kilogramm marhahúst, 25 kilogramm hagymát, 35 kilogramm tarhonyát és 55 kilogramm szaloncukrot. A marhahúst azért választották, hogy a nem keresztény vallásúak is fogyasztani tudják. “Mindenkit tiszteletben tartva minden évben valami magyarosat igyekszünk főzni” – tette hozzá Magyar László.

Indul a főzés..
forrás: Hámori György facebook oldala

Marco Sala, a Szent Egyed közösség római felelőse az MTI-nek elmondta, hogy a magyarokat már minden évben várják. “Számunkra ez az ünnepi ebéd a Magyarországgal való barátságot jelképezi és közben rámutat arra is, hogy a boldogság olyan kenyér, amelyet a nálunk szegényebbekkel kell megosztani.

Itt pedig már osztják az ételt
forrás: Hámori György facebook oldala

A kapuváriak csodát teremtenek a barátság ebédjével” – fogalmazott Sala. Hozzátette, hogy a Szent Egyed közösség idén ünnepli fennállása 50. évét.

A magyarokat már minden évben nagyon várják Rómában
forrás: Hámori György facebook-oldala

Szeretetfőzésről beszélt a csapatot vezető Hámori György kapuvári polgármester. A jótékonysági akciót az önkormányzat mellett helyi vállalkozások, szervezetek és magánszemélyek adományai támogatják.

(MTI)


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Hirdetés