Akcióznál? Irány a pilisi szurdok!

 

Kár volt kinézni az ablakon. Kár volt kinézni az ablakon. Ezt mondogatom magamban, miközben azt nézem az üvegen keresztül, hogy egyetlen halvány szélfuvallat miatt egy tucat elsárgult falevél hullik le az ablakom alatti fáról. Itt az ősz. Vagyis…mindjárt itt az ősz. Azzal nyugtatom magam, hogy ha nem néztem volna ki, akkor is ez lenne, csak még jobban meglepődtem volna holnap reggel, amikor kimegyek az utcára, és bokáig gázolok a lehullott avarban. Egyik napról a másikra hullottak le…

De nincs még ősz. Nincs. Augusztus legvége, 30 fok. Na, jó, 28. Mindegy. Akkor sincs még ősz. Nem engedem a nyaramat. Elhatározzuk, hogy kirándulunk – nem hosszan, nem túrázni szeretnénk, csak valami rövidebb, könnyebb erdei sétát tennénk.

Pilisszentkeresztre egyébként is rendszeresen járunk, mert utánozhatatlan borjúpaprikást adnak az egyik helyi étteremben. Most is így döntünk: irány a pilisszentkereszti szurdok. Nem hosszú túraút, a szurdok elejétől a faluig két kilométer, de vissza is kell jönni, vagyis összesen négy kilométer. Ez most éppen elég is lesz.

Amikor odaérünk a szurdok „bejáratához”, millió autó fogad. Na, ez sem az a csendes, magányos erdei kirándulás lesz – mondjuk -, de hát mit is vártunk? Szombat, jó idő, nyár vége, de még szünidő.Hiába a tömeg, van parkolóhely. Mindjárt az elején egy kis fahídon megyünk át, és elkezdődik az erdei sétánk.

Rögtön egy híd… / Fotó: ORSZÁGKÉP
Mivel nem is hosszú az út, és biztonságosan kiépítették, egészen kicsi gyerekekkel is érdemes eljönni a pilisszentkereszti szurdokba.

Tele is van az erdő családokkal, fiatal- és idősebb párokkal. Van, aki egyszerűen itt edz. Futva megy végig a szurdokon – ami azért nem olyan könnyű, hiszen meredek emelkedők, lejtők, lépcsők tarkítják a túrautat. Mindegy, mi két futót is láttunk sétánk során. Komoly emberek – jegyzi meg a kollégám. Az első kép, ami magával ragad, az a monumentalitás. Hatalmas kövek, kőtenger a szurdok mélyén, és fölénk is óriási szikla magasodik. Hihetetlen a természet ereje – mindig ilyenkor döbbenünk rá.

De hogy kerültek ide ezek a sziklák? / Fotó: ORSZÁGKÉP

Millió gyönyörű fahídon kelünk át, azt sajnáljuk, hogy nem számoltuk meg pontosan, hogy hány hidat építettek. Alattunk a szurdok, amelyben ősszel és tavasszal bő vízű patak folyik – most azonban nagyrészt kiszáradt. Csupán néhány helyen veszük észre, hogy mégiscsak csordogál a kövek között a patakocska. Aztán egy tavat találunk, amely a szurdokban a kövek között alakult ki – szóval, innen csorog tovább a víz, ha ez a tavacska megtelik. De mivel nagyon száraz volt a nyár, alig-alig csöpög a víz tovább a kis tóból.

“Kis tó”: ősz végén azért nagyobb is lesz… / Fotó: ORSZÁGKÉP
Az utat keresztezi két kidőlt fa – messziről úgy tűnhet, hogy itt véget ér a túrázó útja, de nem.

Közelebb érve már látszik: könnyedén át lehet alatta bújni. Valószínűleg ezek a fák nem most dőltek ki, ugyanis tele vannak vésve szívekkel, monogramokkal.

Bújj-bújj zöldág…! / Fotó: ORSZÁGKÉP

Furcsa építményeket találunk a hatalmas sziklákon: kettőt is. A kollégám azt mondja: ezek híres kőépítmények, kőtornyok. Különleges módon építik ezeket. Az egyensúlyt kell megtalálni, és úgy pakolni a kavicsokat egymásra – ha pedig jól építik meg, akár hónapokig is mozdulatlanul állnak, nem dőlnek le. Egy Coloradoban élő művész, Mike Grab készített először ilyen építményeket, a gravitációt meghazudtoló tornyokat. Nem olyan régen azt nyilatkozta az egyik internetes lapnak, hogy a türelem és a technika a legfontosabb, no meg az, hogy ne remegjen az ember keze. Az alkotó szerint minden kő felületén érezni kisebb nagyobb repedést, rovátkát, melyek alapján a megfelelő irányba fordítja őket. A projekt neve “Gravity Glue”.

Egyensúlyban / Fotó: ORSZÁGKÉP
Nos, valami ilyesmiket láttunk a pilisszentkereszti szurdokban is.

Egyre ritkább az erdő, és melegebb is van, mint amikor elindultuk – nemsokára kiérünk az erdőből, és elérjük a Pilisszentkeresztet. Őserdős, „dzsindzsás”, „susnyás”-ba érkezünk. Nem is megyünk innen tovább, hanem inkább visszafordulunk – sokkal jobb az erdő mélyén sétálni.

A nap „kint” süt, mi a szurdok mélyén az erdőben – minimum öt fokkal lehet melegebb a városban. A fák között áttűző nap látványa, és a fák gyökereinek tekergése mindig lenyűgöz: ezekért az élményekért érdemes kiszabadulni a civilizációból, még ha csak egy kis időre is.

Az egész túra mindössze egy órás volt – közben persze meg-megálltunk, megcsodáltuk a tájat, fotóztunk, üldögéltünk, élveztük a természetet. Nem volt csöndes, igen, sokan voltak. Nem bújt elő a bokorból semmilyen állat, nem láttunk rókát, őzet vagy nyulat. Mert tömeg volt. De mindezek ellenére csodálatos sétát tettünk a pilisszentkereszti szurdokban, kicsit megmozgattuk az izmainkat, és elfelejtettük a mobiltelefont, a munkát, a gondokat.

Legközelebb hétfőn jövünk, akkor biztos, hogy kevesebben túráznak.