Na, ez az igazi vendéglátás!

Évek óta Eger a nagy kedvenc – nekem a város nem város, hanem inkább díszlet. Filmdíszlet. A Dobó tér és a környékbeli utcák elvarázsolnak, akárhányszor végig sétálok a belvárosban, megcsodálom a várat, a kedves és egészen különleges házakat, a fürdőbe is gyakran ellátogatok, és az Érsekkertet is imádom – főleg ősszel és tavasszal.

Azt észrevettem, hogy minden évben egyre többen voltak kedvenc éttermemben is, ahová ebédelni ültünk be minden alkalommal. Nem igazán kísérleteztünk más étteremmel, mert azzal a bizonyos kedvenccel nagyon meg voltunk elégedve. Az ételek minősége, az árak és a pincérek kedvessége is ötös volt.

Legutóbb viszont már csak a „cicaasztalnál” volt hely, pontosabban arra is várni kellett – azt mondták az étterem dolgozói, hogy bizony az utcáról bejövőket nem nagyon tudják már kiszolgálni – nagyon sok a foglalás. Nyilván egyre több ember gondolta ugyanígy, mint mi, hogy Eger gyönyörű, és az a bizonyos étterem pedig kitűnő.

Ma már egyáltalán nem biztattak semmivel. Nem volt még „cicaasztal” sem. Bementünk, kérdezték: „volt foglalás?” Nem, nem volt. Nem is gondoltam volna, hogy kellene. Pedig de. Sajnos ma ott biztos, hogy nem ebédelünk – mondták. Kicsit elszomorodtam, de aztán úgy gondoltam: ez egy jel. Ki kell próbálni új éttermet.
Bementünk egy másikba: ott sem volt hely. Onnan is el kellett mennünk.
Aztán jött a harmadik: a SENATOR-HÁZ-ba. Ez nemcsak étterem, hanem hotel is.

 

EGER: SZENÁTOR-HÁZ / Fotó: ORSZÁGKÉP
Na, ott is tele voltak – sőt, még esküvő is volt az egyik különteremben.

Itt már teljesen feladtam – korgó gyomorral és egyre idegesebben már majdnem azt mondtam: menjünk tovább, valahová, más városba, mert itt lehetetlen ebédelni. Ekkor odafutott a Senator Ház – szerintem – vezetője. Végtelenül kedves, mosolygós, gyönyörű hölgy. „Nehogy ne ültessem le önöket” – mondta. „Várjanak picit, mindjárt utánanézek.” Egy perc múlva érkezett is a hölgy, és azt mondta: „Az étteremben sajnos nincs hely, de az első emeleten, a hotel halljában van egy asztal székkel, ott le tudnának ülni, és ugyanúgy kiszolgáljuk önöket, mintha az étteremben ülnének.”

Egy pillanatra meghökkentünk, de végül az éhség győzött: menjünk a hallba. Fel a csigalépcsőn az elsőre.

CSIGALÉPCSŐN AZ EBÉDIG / Fotó: ORSZÁGKÉP

Csak ketten, egy kicsi asztal megterítve, két szék és egy kanapé. Először fura volt, hogy csak ketten vagyunk, és néha a hotel vendégei elsétálnak mellettünk – persze, köszönünk egymásnak. A hotel hallja nagyon barátságos, kerülget a történelem, itt tekereg, szemtelenül kanyarog körülöttünk, horgolt asztalterítő, szamovár és festett porcelán a polcon, századfordulós fotók a falon, faliszőnyeg. Azt várom, hogy mikor lép ki az egyik szobából Poirot. Nagyon tetszik.

POIROT-ra VÁRVA / Fotó: ORSZÁGKÉP
Már inkább élvezem, hogy csak ketten vagyunk ebben a gyönyörű, pici hallban.

A pincér jön, marhahúsleves, rozé kacsamell, meggyes céklával és sütőtök-pürével, nagyon jól hangzik, és natúr csirkemell friss salátával.
Az ételre nem is fecsérlek sok szót, egyszerűen tökéletes. Ebben a történetben nem az a lényeg, hogy finom volt-e az étel, jó volt-e a kiszolgálás, hanem az, hogy mindketten megfogalmaztuk a lényeget: ez a nagybetűs vendéglátás. Igen.

IGAZI VENDÉGLÁTÁS // Fotó: ORSZÁGKÉP

Nem volt hely az étteremben. Ez tény. De mindent elkövettek a Senator Házban, hogy mégis vendégül lássanak, végtelenül kedves volt a hölgy, aki kitalálta ezt a remek kis zugot nekünk, a pincér mosolygott végig – pedig neki is csigalépcsőn kellett közlekednie -, hihetetlenül profi volt, ahogy ajánlotta a legjobb fogásokat, és persze az ebédben sem csalódtunk – tényleg finom volt. Az ár teljesen átlagos volt – nagyjából ugyanannyit fizettünk, mint a többi hasonló kategóriájú étteremben.
Igen, ez az igazi vendéglátás.

BARÁTSÁGOS ENTERIŐR FOGADJA A VENDÉGEKET / Fotó: ORSZÁGKÉP

És ezzel a profizmussal nemcsak azt érte el a Senator Ház, hogy jó emlékekkel távoztunk tőlük, hanem azt is, hogy megfogadtuk: legközelebb, ha Egerbe jövünk, nemcsak, hogy itt ebédelünk újra, hanem ebben a hotelben szállunk meg.
Így… a végére… csak annyit írnék még: NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK!