Ez lett az év fagyija a Balatonnál

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Az Illatos Izabella elnevezésű fagyi lett az idén a Balaton fagyija, amellyel a gyenesdiási Bringatanya nevezett. Aki eddig kóstolta, mindenkinek ízlett. Az idei versenyre is a térség egész területének fagyizói és cukrászdái jelentkezhettek. Már hatodik alkalommal választották ki a legjobbat.

Erős volt a mezőny – ezt mondja a zsűri -, de már az első kóstolásnál kimagaslott a gyenesdiási fagyizó szőlőfagylaltja. Így az Illatos Izabella nevű sorbet el is nyerte az első helyet. A fagylalt 70%-ban izabella és 30%-ban othello szőlőből készült. A gyenesdiási Bringatanyán az Országkép is járt, megkóstoltuk a legjobb fagyikat – írtunk is róla.

Illatos Izabella – az év balatoni fagyija
forrás: Bringatanya-facebook

Különdíjat kapott a Florida fagyizó és a Keresztúri szilvás-meggyes, a Kárpáti Fagyizó és a Gofri Balatonföldvár, valamint a Mákos túrógombóc, illetve a Rózsakert Étterem és Fagyizó Jázmin fantázianevű fagylaltja.


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •