Ide gyere, ha egy fél megyét akarsz látni a hegyről

Mindig vissza szerettem volna menni Mátrakeresztesre. Egy katasztrófa idején jártam ott egy héten át minden nap, és rendszeresen eszembe jutott, hogy mi lehet most az egyébként festői faluval? Megnéztük. Aztán elutaztunk az ország legmagasabban fekvő településére, Mátraszentlászlóra is – a panoráma lenyűgöző volt.

2005 április 18-án délután hataljas felhőszakadás volt Mátrakeresztes területén. Irdatlan mennyiségű eső esett. A falun keresztül folyik egy csordogáló patak, melynek vize percről-percre duzzadt – a környező hegyekből érkező víz miatt is – és pillanatok alatt árasztotta el a települést. Utat, hidat sodort el az ár – senki sem hitte, hogy ez előfordulhat. Az, hogy az az apró, csörgedező, pici patak ilyen hirtelen ki tud áradni a medréből, és ekkora pusztítást végez.

A híd teljesen eltűnt, lényegében eltörte az árvíz, az utat is elsodorta, és voltak házak, amelyeknek az egész hátsó falát elvitte. Szörnyű volt látni a katasztrófát – de dolgozni kellet, tudósítani minden nap az eseményekről, a tragédiáról. Már reggel 7 vagy 8 órára ott voltunk minden nap a héten operatőr kollégáimmal. És nem hittük, hogy egyhamar felújítják a falut.

„Azt mondják, hogy tízezer évenként fordul elő ilyesmi” – mondja egy idős asszony, mert persze, hogy elmentünk megnézni Mátrakeresztest, a kis patakot, és azt, hogyan újították fel szinte az egész falut.

Mátrakeresztes ma / Fotó: ORSZÁGKÉP
Mátrakeresztes ma / Fotó: ORSZÁGKÉP

„Felújítottak mindent, a patak medrét teljesen rendbe tették, és az utat, a hidat is megépítették.” – mutatja az asszony.

Így néz ki ma a patak, a híd és a felújított meder. Az itt élők abban bíznak, hogy bármikor jön újabb hasonló felhőszakadás, ez a meder már megvédi őket.

Ha már itt vagyunk, nincs messze az ország legmagasabban fekvő települése.

Mátraszentlászló

Már az út is csodálatos volt Mátraszentlászló felé. Meg is álltunk többször, kiszálltunk a kocsiból, és csak csodáltuk vagy a panorámát – ahonnan szinte a fél megyét látni lehet -,

vagy az erdőt, amelynek fái mögött esküszöm, mindenféle misztikus lények suhantak, de legalábbis Elfek biztosan. Ez a Mátra egyik legszebb része – valóban meseszép kilátásokkal és erdőkkel.

Aztán elértünk egy templomig, pontosabban az útról láttuk, hogy egy templom magasodik kicsit beljebb. Festői volt a látvány.

Mátraszentlászló eredeti neve Fiskalitáshuta volt, és 1938-ban kapta meg a Mátraszentlászló nevet. A tengerszint feletti magassága 750-840 m.

Valójában céltalanul bolyongtunk a faluban, és csak a gyönyörű házakat, feszületet, harangot, templomot néztük meg. Lényegében nincs is mit locsogni a faluról – a képek mindent megmutatnak. Ezért jöttünk. Hogy az országnak ezt a meseszép zugát is megmutassuk.

A falu végén egy téren az összes Szentlászló nevű települést felsorolták egy márványlapon.

Szentlászlók / Fotó: ORSZÁGKÉP
Szentlászlók / Fotó: ORSZÁGKÉP

Semmi, csak a nyugalom. Az vett minket körül. És a tiszta levegő. Úgy éreztem, harapom az oxigént – egészen fura érzés volt.

És még egy jót is ettünk  egy helyi étteremben .