Ilyen, amikor hiányzik a korona

Azt tudják, hogy Veszprémvarsány melyik megyében van? Hát, persze, hogy Győr-Moson-Sopron megyében! Veszprémből autóztunk Győr felé. Úgy terveztük, hogy valahol, útközben megebédelünk, Zirc után már nagyon éhesek voltunk, és én már ott az anyósülésen másra sem tudtam figyelni, csak az út szélén hívogató csárdákat kerestem, vagy ha beértünk egy-egy településre, valamiféle vendéglőt szerettem volna meglátni… de semmi.. Hosszú ideig. Vagyis nem volt az olyan hosszú, de annyira éhesek voltunk már, hogy egy ezredévnek tűnt.

Aztán hirtelen Győr-Moson-Sopron megyébe értünk – jelezte a tábla, hogy megyét váltottunk, és jött Veszprémvarsány.

Lehet, hogy addig is lett volna vendéglő máshol, más városban, de nem hirdették, nem láttunk táblát, nem jelezte semmi az étterem létét. Veszprémvarsányban jól csinálják, erről kár lenne vitadélutánt nyitni – copyright by Fargo -, ugyanis amint beértünk a városba, máris megláttuk a táblát, valahol itt lesz egy Korona vendéglő.

Néhány perc múlva meg is láttuk.

Szeretem az ilyen éttermeket. Semmi flanc, azt nyújtja, ami elvárható. Nem többet és nem is kevesebbet.

Parkolóhely van – bár örömmel jegyzem meg, hogy alig, mert sok autó áll a vendéglő előtt, ez ugye azt jelenti, hogy a helyiek ide járnak. Két lehetőség vetődik fel: vagy azért, mert nagyon jó  a vendéglő, vagy azért, mert nincs más. Nos, ennek most utánajárunk.

Esküszöm, boldogság tölt el, valamiféle fura izgalmat érzek, amikor ilyen vendéglőbe lépek. Érzem, tudom, hogy benne van a lehetőség, hogy most valami nagyon jót ehetek.

Bent szűk a hely, több helyiségből áll, de most lényegében csak a „külső” teremben – vagy inkább szobában – ülnek a vendégek, bent, a másik teremben sötét. Leülünk hát ide, épp egy asztal üres még.

Deja Vu / Fotó: ORSZÁGKÉP

Sutba a diétával, kérek egy bébispenótos sajtkrémmel borított jércemellet csőben sütve hercegnőburgonyával. Ez sem olyan durva, nem? – nyugtatom magam. Partnerem brassói szűzpecsenyét kér házi sültburgonyával.

Elkelne ide egy légyfogó.

Tudom, tudom hogy eléggé undorító a légypapír is – édes Istenem -, és nem tetszetős a legyeknek gyártott villamosberendezés sem, amelynek nem tudom a nevét, de a lényege az, hogy belerepül a légy, zizzen egyet, és már meg is sült. Szóval, tudom én, hogy egyik sem túl étvágygerjesztő, na de az sem, amikor már a kihozott ásványvizes poharamra is rárepül a légy… és az egész ebédelés azzal telik, hogy hessegetjük a zöld legyeket.

Na, mindegy is, a lényeg, hogy várjuk az ételt. Várjuk. Várjuk a kaját, ami nem jön. „Te mit kértél?” – kérdezi tőlem a társam, mert szerinte biztos valami frissensültet, és emiatt jön későn az étel. Nem tudom, végül is miért kaptuk meg ennyire sokára, de az tény, hogy valóban majdnem 40 perc volt. Azzal nyugtattam magam, hogy minden teljesen friss, lényegében most főzték a brassóit is és az én jércémet is.

Nem sajnálták a kéksajtot sem / Fotó: ORSZÁGKÉP

Az tény, hogy mind a kettő nagyon jól néz ki. És az íze… hát, most vagy nagyon éhesek vagyunk, vagy tényleg ennyire jól főznek ebben a kicsi, kockásabroszos vendéglőben.

Nem csalódtunk benne / Fotó: ORSZÁGKÉP

Gyanítom, hogy az utóbbi, mert nem restellek a többi vendég tányérjába is belebámulni, és nagyon kellemes a látvány – akár halat, akár desszertet hoznak a pincérek. (mert ketten vannak.)

Az étel minőségét nem tudom elemezni, mert nem vagyok profi – legyen elég annyi, hogy tényleg nagyon finom volt.

Belekóstoltam a brassóiba is – ilyenkor mindig az lenne a legjobb, ha kicsit tányért cserélnénk, aztán vissza adnám, ha már telítődtem azzal az ízzel is…

Finom! / Fotó: ORSZÁGKÉP

 

Minden benne van, ami kell / Fotó: ORSZÁGKÉP
Végül jött a kávé…. a korona.. lenne… ha …

De nem.. itt sem.. Itt sem ihatunk jó kávét. Sajnos ez a gyenge pont – a hosszú várakozás és a legyek mellett.

Olyan nagyon jó lenne, ha az éttermek, vendéglők megértenék, hogy egy kitűnő ebéd után a kávé a korona. A csúcsa az étkezésnek. Nem pedig egy szükséges rossz, egy plusz feladat – jaj, a vendég még kávét is kér, főzzél már le két presszót gyorsan..-, ennél sokkal többet jelent a kávé, sokkal, sokkal többet. A kávé akár művészet is lehet. Kár, hogy az éttermek többsége még nem figyel erre. Kár érte. Kár, hogy nem volt jó itt a presszó és a kapuccsínó. Vagyis: nagyon jó a Korona, de hiányzik az ebéd végén a korona: a kávé.

Mindezzel együtt én tényleg jószívvel ajánlom a veszprémvarsányi Korona vendéglőt. Mert ízletes az étel, kellemes a hely, kockás az abrosz, ár-érték arányban teljesen megfelelő. Nem csalódik, aki ide beül. Nem kap sem többet, de ami ennél is fontosabb: kevesebbet sem, mint amit a helytől elvárató. És a lényeg: miért ül be az ember egy vendéglőbe? Mert éhes. Mit kap a Koronában? Nagyon finom ételt. Na, ez a lényeg.