Hal- és borfesztivál lesz Füreden pünkösd hévégén

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Hal- és borünnepet rendeznek Balatonfüreden: a június 7-én kezdődő négynapos rendezvénysorozaton halkóstolóval, koncertekkel, családi programokkal várják a látogatókat.

A szórakoztatáson kívül a régió két nevezetességének, a halnak és a bornak a megismertetése és megszerettetése a szervezők szándéka.

Napkelte Balatonfüreden
Napkelte Balatonfüreden / Fotó: Pető Piroska
Hirdetés


Az immár hagyományos rendezvénysorozat nyitónapján népzenészek és néptáncosok gálaműsora várja a látogatókat.
Szombaton horgászversenyen vehetnek részt a gyermekek, és a Kifli zenekar ad koncertet.
Halsütés kíséretében gasztronómiai érdekességekről beszélget Havas Dóra gasztroblogger, Dúzsi Tamás és Gyukli Krisztián borász, a gyerekek pedig játékos formában ismerkedhetnek meg a tó halaival, madaraival, védett állataival, a Balaton-felvidék különleges helyeivel.

Siófoki Halfesztivál
Fotó: Futó Zsófia

Vasárnap délután is koncertek várják majd a látogatókat – természetesen a finom falatok és a jó borok mellett.

A rendezvénysorozat zárónapján, hétfőn a Balaton élővilágát bemutató interaktív játszóház várja a gyermekeket.

A rendezvény napjain a füredi pincészetek közül a Koronczai, a Hudák, a Koczor, a Gyukli, a Balogh, a Zelna és a Figula Pincészet, valamint vendégborászok, Dúzsi Tamás és Koch Csaba kínálják boraikat, ezen kívül balatoni és tiszafüredi halak kóstolója várja a látogatókat.

Szombaton és vasárnap Csopakon és Paloznakon is lesz borbemutató, koncert és kézműves foglalkozás.

(MTI)


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Hirdetés