Kiválasztották a legjobb pálinkát a 20. Gyulai Pálinkafesztiválon

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A Brillante 2019 pálinka- és párlatverseny kereskedelmi kategóriájának eredményhirdetésével megkezdődött pénteken a 20. Gyulai Pálinkafesztivál. A fődíjat a Tuzséri Pálinkamanufaktúra Kft. 2017-ben főzött Tuzséri Szilvapálinkája érdemelte ki.

A pálinkamanufaktúra egyben elnyerte a legeredményesebb kereskedelmi pálinkafőzde díját is, valamint azt a lehetőséget, hogy megmérettesse magát az Érték és Minőség Nagydíjért később induló versenyen.
Az eredményhirdetés során átadták a Pannon Gasztronómiai Akadémia által újonnan alapított Magyar Pálinkaválogatás elnevezésű elismerést is. Az első helyet a Gyulai Pálinkamanufaktúra Kft. által készített szomolyai cseresznyepálinka érdemelte ki.
Bora Imre fesztiváligazgató elmondta, hogy az idei esztendőben tovább növekedett a versenyző párlatok száma. Összességében 1176 mintát küldtek be a főzők, közülük 180 minta érkezett a kereskedelmi főzdéktől. A párlatokat, amelyek csak sorszámmal voltak ellátva, szakmai zsűri értékelte.

forrás: palinkanemzetitanacs.hu

A pálinkafesztivál nyitónapján bemutatták a Kárpát-medencei Nemzeti Összetartozás Pálinkáját is, amely magyarországi pálinkákból és határon túli párlatokból készült. A tavaly életre hívott kezdeményezés keretében minden évben más gyümölcsöt választanak, az idei esztendő a szilva éve. A különleges párlatot megszentelik, majd sorszámozott, félliteres palackokba töltik, és a Kárpát-medencei magyarságért sokat tevők kapják meg ajándékként.

Szombatra Szilva a konyhában címmel exkluzív programot is szerveztek a közeli Almásy-kastélyban, amelynek során bemutatják az ételek és a pálinka kapcsolatát. A látogatók számára mesterszakácsok által készített receptfüzet készült, amely bemutatja, hogyan lehet a különböző ételeket pálinkával ízesíteni.

(MTI)


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •