Felavatták Fedák Sári szobrát Beregszászon

 

Fedák Sári szobrát avatták fel a színésznő születésnapján, pénteken szülővárosa, Beregszász főterén. Az ünnepélyes szoboravatásra eljött Fedák Mária Lujza is, Fedák Sári színésznő testvérének Venezuelában élő unokája is.

A szobrot Mihajlo Kolodko ungvári szobrász alkotta, és a beregszászi színház épülete előtt állították fel – éppen a Fedák Sári születésnapján.

Fedák Sári színésznő 139 éve született Beregszászon – korának rajongott színésznője, ikonja volt, fellépett Berlinben és Bécsben is, de mindig lokálpatrióta volt – rendszeresen visszajárt Beregszászra. A történészek szerint is bizonyítatlan vádak miatt börtönbüntetésre ítélték, és soha többé nem léphetett színpadra.

Fotó: MTI/Nemes János

Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház színésznője – aki a beregszászi színháznak is tagja volt – kezdeményezte a szoboravatást. Csaknem három éve mutatta be a Nemzeti Színház a Fedák Sári című önálló estjét – amelyet egyébként még ebben az évadban is láthat a közönség. (És látni is kell mindenkinek, aki csak el tud menni a Nemzetibe, mert Szűcs Nelli elementáris, zseniális, egyedülálló előadása örök élmény marad mindenkinek. Mi láttuk az előadást, és soha nem felejtjük el az élményt. Szűcs Nelli egyszerűen páratlan színésznő.)  A darabra készülve Szűcs Nelli alaposan megismerte Fedák Sári életét. Azt mondta a szobor avatásán, hogy felidézve Fedák Sári életútját megerősítést nyerhet, hogy a hűség és a ragaszkodás a nemzethez és a szülőföldhöz valódi érték, amelyből erőt lehet meríteni a mindennapok küzdelmeihez.

Fedák Mária Lujza, Fedák Sári színésznő testvérének Venezuelában élő unokája Fedák Sári szobra mellett.
fotó: MTI/Nemes János

Az avatóünnepségre elment Fedák Sári testvérének Venezuelában élő unokája, Fedák Mária Lujza is, aki felidézte a színésznővel kapcsolatos emlékeit.

(MTI)