Szavazzon az év halára! Vörösszárnyú keszeg, szivárványos ökle vagy pisztráng?

 

A Magyar Haltani Társaság – folytatva a hagyományokat – 2019-ben is meghirdeti AZ ÉV HALA választást. A kitüntető címre ezúttal is három halfajt javasolnak, közülük a nyertes természetesen az lesz, amelyik a legtöbb szavazatot kapja 2018. december 31-ig. Szavazni a társaság honlapján lehet.

A jelölési elveknek megfelelően mindhárom faj őshonos a magyarországi vizekben, és van közöttük védett és fogható faj is. A következő 3 faj közül lehet választani:

Vörösszárnyú keszeg:

Egyik legszebb hazai halunk, élénkvörösek az úszói. Közepes termetű faj, amely Európában és Nyugat-Ázsiában terjedt el. Kimondottan az állóvizeket és a lassú vízfolyásokat kedveli. Könnyen felismerhető a színéről.

vörösszárnyú keszeg
forrás: wikipedia

szivárványos ökle:

Legkisebb és legszínesebb halaink egyike. Az utóbbi megállapítás főként a hímekre érvényes, amelyek szaporodás idején – a magyar fajnévnek megfelelően – szivárványszínekben pompáznak. Az ikrások színe ilyenkor sem változik, legföljebb a testoldalon húzódó, a hímekre és nőstényekre egyaránt jellemző acélkék sáv válik rajtuk élénkebbé. Kedvelt élőhelyei a lassú vízfolyások és az állóvizek. Az ökle védett halunk, természetvédelmi értéke egyedenként 5000 Ft, emellett az Európai Unió közösségi jelentőségű faja.

szivárványos ökle
forrás: wikipedia

Sebes pisztráng:

Teste megnyúlt, áramvonalas, oldalról enyhén lapított. A szem hátsó vonaláig érő nagy szájában erős ragadozófogak sorakoznak. Színezete és mintázata nagyon változatos, ezért a halak kaméleonjaként is emlegetik. Olajzöld hátát és világosabb oldalát rendszerint világos udvarral körülvett fekete és piros pettyek díszítik, de olyan formái is akadnak, amelyekről hiányoznak a piros pettyek. Leginkább a hűs, gyors folyású, tiszta hegyi patakokat kedveli, melyek vize oxigénben dús. Félénk, rejtőzködő faj, zsákmányára lesből támad. Húsa ízletes, szálkamentes.

sebes pisztráng
forrás: wikipedia

2018-ban a balin lett az év hala.

(forrás: Magyar Haltani Társaság)