Szőlőtőkék a hóban – avagy a templom, amelynek freskóit tojások sárgájával festették

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

 

Teljesen kihalt az etyeki pincesor – a friss, ropogós hóban az autó halkan megáll. Sehol egy lélek. Néma csend van a dombtetőn. Kiszállunk, hogy tegyünk egy rövid sétát ezen a gyönyörű vidéken, a nap lemenőben, vakít a hófehér havon a fénye. Csendesen ballagunk az úton, amikor meglátom, hogy egy hatalmas németjuhász fut felénk. Megtorpantam. Na, most mi lesz? Csak a kutya és mi. Senki más nincs itt – ennek fele sem tréfa. Futni nem akarunk, az talán még rosszabb. Nyugalmat próbálok erőltetni magamra, szia kutyi, mondom halkan, eszembe jut, hogy gyerekkoromban fel sem merült ilyen esetekben, hogy féljek, sőt, hívogattam mindig az utcai kutyákat, hogy megsimogathassam, most meg remeg a lábam. Szép, nagy kutya, kétségtelen. Ez a szép, nagy kutya pedig közelít. Sőt, mát itt is van. Megint suttogom: szia kutyi. Ő pedig ránk néz, fut körbe-körbe körülöttünk, megáll, szaglászik, aztán odébb áll. Na, hát, ennyit erről, és most nézzük meg Etyek szépségeit. A kutya pedig szinte végig útitársunk, legalábbis, amíg a pincesoron sétálunk.

Egyszerűen csodálatos ez a vidék – nem tudtam, hogy ez ennyire gyönyörű. A szőlőtőkék fagyottan meredezek a domboldalon, a présházak pedig némán sorakoznak egymás után – egyik másik szinte emlékmű, de van több teljesen új is.

A levegőt harapni lehet, annyira friss és tiszta.

Etyeki szőlőtőkék / Fotó: ORSZÁGKÉP
Etyeki szőlőtőkék / Fotó: ORSZÁGKÉP
Innen lesétálunk Etyek központja felé, amikor megpillantjuk a Kálváriát.
Kálvária Etyeken / Fotó: ORSZÁGKÉP
Kálvária Etyeken / Fotó: ORSZÁGKÉP

Felmenni nem tudunk, mert – ha jól látjuk – teljesen lefagyott a hó a domb oldalán – jégpáncél a felülete.

Kálvária Etyeken / Fotó: ORSZÁGKÉP
Kálvária Etyeken / Fotó: ORSZÁGKÉP

Feltételezem, hogy itt szánkóznak a gyerekek. A Kálvária előtt Szent Vendel szobra. Szent Vendel a juhászok védőszentje. Ezt a szobrot 1779-ben állították. Persze, az 1950-es években ledöntötték a Kálvária stációit, és Szent Vendel is sokáig fej nélkül állt, sőt, a bárányt is eltűnt mellőle. A stációkat benőtte a fű, szétszórva hevertek a Kálvária-dombon. 1999-ben kezdődött meg a felújítása, és 2000. július 1-én, az etyeki búcsú alkalmával adták át a felújított Kálváriát és a Szent Vendel-szobrot.

Szent Vendel a Kálvária tövében / Fotó: ORSZÁGKÉP
Szent Vendel a Kálvária tövében / Fotó: ORSZÁGKÉP
Tovább sétálunk a központ felé, ahol a Magyar kút.
Az etyeki Magyar kút / Fotó: ORSZÁGKÉP
Az etyeki Magyar kút / Fotó: ORSZÁGKÉP

A forrás vízhozama állítólag még ma is 6-700 liter percenként. A kút a XIX. század első felében épült klasszicista stílusban. Egykor ez a kút adta az ivóvizet az embereknek és az állatoknak is. Minden nap ide terelték az állatokat inni. Az asszonyok pedig ennek a kútnak a vizében mostak.

Aztán a hatvanas évek közepén kiépítették a faluban a vízvezeték-hálózatot. Ekkor úgy döntöttek, hogy betemetik a kút három medencéjét – állítólag higiéniai okokból. Az 1990-es években állították helyre a kutat. A vizet viszont már nem lehetett megmenteni – az egykori kristálytiszta forrásvíz ma már nem iható, de legalább újra folyik, ugyanúgy, még évszázadokkal ezelőtt.

Akkor, az 1990-es években került vissza Nepomuki Szent János szobra is.

Eredetileg 1750 körül állították, de az ötvenes években ledöntötték és eltüntették. Ugyanúgy, mint Az alkotás nyilvántartott műemlék. és a restaurálásnak köszönhetően szép az állapota. A restaurálást Rákos Péter végezte – szintén az 1990-es években, mint amikor a Szent Vendel-szobrot.

Etyek, Nepomuki Szent János szobra / Fotó: ORSZÁGKÉP
Etyek, Nepomuki Szent János szobra / Fotó: ORSZÁGKÉP

Az etyeki római katolikus templomot több mint 200 éve, 1814-ben kezdték építeni, és 1816-ban készült el. Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelték fel. A legenda szerint a mennyezeti freskókat a helybeli lakosok által adományozott tyúktojások sárgája segítségével festették.

Etyek, Sarlós Boldogasszony templom / Fotó: ORSZÁGKÉP
Etyek, Sarlós Boldogasszony templom / Fotó: ORSZÁGKÉP

Tovább sétálunk a régi pincesorok felé – ezek a falu gyöngyszemei. Történelmi jelentőségű a Körpince pinceegyüttes, a Kecskegödör, a Sóskúti úti pincesor.

Már a rómaiak idejében is foglalkoztak itt szőlőműveléssel – mert igen, már akkor éltek itt emberek. Sőt, időszámításunk előtt 9000-től az 1. század kezdetéig a Magyar-kút feletti hegyen és a Kálvária-dombon egy ősemberi település nyomaira bukkantak. Aztán 10-től 379-ig egy római kolónia élt itt – ők kezdték el a szőlőművelést a területen.  A mai hagyományai viszont már az 1700-as évek elejére vezethetők vissza.

Ekkor csaknem 112 német családot telepítettek a községbe, akik felvirágoztatták a mezőgazdaságot Etyeken. Olyannyira, hogy Etyeket az 1860-as évek közepétől már úgy nevezték, hogy “a főváros szőlőskertje”.  Ekkor több száz kőpince épült, és ezek nagy része áll még ma is.

A település német lakosságának 80%-át 1946. március 15-ig a németországi Stuttgart környékére telepítették ki.

A német lakosság 80%-át kitelepítették / Fotó: ORSZÁGKÉP
A német lakosság 80%-át kitelepítették / Fotó: ORSZÁGKÉP

Lassan ballagtunk vissza a dombra, az autóhoz. Olyan csendes, olyan békés ez a község.

Etyek / Fotó: ORSZÁGKÉP
Etyek / Fotó: ORSZÁGKÉP

Évente több “Etyeki piknik” várja a látogatókat, amikor a pincék és az éttermek étel- és italkülönlegességeket szolgálnak fel. Most, január 19-én is lesz egy téli piknik – érdemes lesz ellátogatni, és megkóstolni a a helyi csokiműhely termékeit, vagy a zakuszkakrémet, vagy a csokis pavlovát, vagy a házi kocsonyát, vagy a babgulyást, vagy az orjalevest…

Na, ugye, hogy megéheztetek?


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Hirdetés