Ennyi medvét és farkast csak itt láthat

 
Először talán 2003-ban vagy 2004-ben jártam a Veresegyházi Medveotthonban. Akkor még kerítésen kívül néztem a medvéket, nyár volt, rekkenő hőség, és a mackók a területükön kialakított tóban fürödtek – mókásak voltak, játszottak, ugrándoztak, fröcskölték a vizet. Nem volt túl látogatócsalogató a környék, kies tájra emlékszem, és nagyjából ennyi volt a látvány: medvék a kerítésen belül egy puszta területen, és néhány földből épített odú. Azóta több mint egy évtized telt el és teljesen megváltozott a medveotthon: már nemcsak medvék, hanem rengeteg más állat  van ott, a legkülönfélébbek, és rengeteg program is várja a látogatókat. A farkasok pedig olyan szelídek, hogy néha – ha úgy tartja kedvük – meg is lehet őket simogatni.

„Zolika!” – kiált Kuli Bálint, a medveotthon vezetője – a farkasok falkavezérére – a hímre, aki rám horkantott, és ha az igazi falkavezér, Kuli Bálint nincs ott, biztos, hogy nekem ugrik. Bálint hangjára Zolika, a hatalmas hím farkas összerezzen, behúzott farokkal eloldalog. A „lányok” pedig odajönnek, eldobják magukat, és hagyják, hogy a hasukat vakargassam. Felejthetetlen élmény volt. Farkashasat vakargattam. Persze Kuli Bálint végig ott állt mellettem.

Talán négy évvel ezelőtt volt mindez, amikor egy televíziós riportot forgattunk a medveotthonban, és akkor látszott, hogy ez már messze nem az a kietlen, élménytelen, körbekerített sík terület. Itt valami egészen más épült.

Amikor a nagy kapun belépünk, egy kellemes sétaút után egy üres, körbekerített, kisebb területet veszek észre – kiírták rá, hogy nem szabad etetni, meg hogy kutyát nem lehet a közelébe vinni. Nézem, mi lehet ott, de nem látok semmit. Biztos már nincs itt semmilyen állat – gondolom. Aztán a fotós kollégám megkocogtatja a vállamat, és felmutat a fára. Rengeteg kis csíkos farkú állat ugrál ágról ágra. Ormányos medvék, vannak vagy tízen, nem számolom, rém mulatságosak, kettő össze is veszett és épp verekednek. Nevetés jön rám, na, ilyet sem láttam még. Körbe kerítették ugyan a területüket, de ezek a kis ormányos medvék ezzel egyáltalán nem törődnek, ugrálnak egyik fáról a másikra, már rég elhagyták a nekik kijelölt területet, egyikük a rénszarvasokat látogatja épp, a másik a hiúzok közelében ugrál, kettő a földön fut, aztán egy idő múlva mégiscsak „haza mennek”, egyik sem szökik meg, nem vándorol sehová, ők itthon vannak, csak épp kicsit kirándultak.

A farkasok mellett megyünk el – két falka, egy idősebb és egy fiatalabb. Zolika, az egyik falka vezérhímje az idősebbek között, a másik falka a fiatalabb farkasokból áll.

Kezesek, és ha épp nyugodtabbak, odajönnek a kerítéshez. Mi bemegyünk,  persze a medveotthon vezetője megint velünk jön, és kicsit beszélgetünk a farkasokról. A fiatalabb falkához látogattunk, ahol megint a hím ólálkodik körülöttünk, de Kuli Bálint itt is a legnagyobb vezér, elég neki, ha szigorúbban néz a hím farkasra, az már sunyít is tovább. Egyszer próbált kissé erőszakosabban élelmet követelni Bálinttól, aki abban a pillanatban pofon csapta, és a farkas már el is futott.

Még hátrébb rénszarvasok, különleges csüngő hasú malacok, bárányok és érdekes juhok „laknak”, ők is békések, csak az egyik foltos malacka visít.

Távolabb három hiúz két kifutóban – ők 2-3 évesek, még fiatalok, csodaszépek.

Visszafordulunk, és két mosómedvét látunk, illetve, nem látunk, mert összegömbölyödve alszanak, és cuppoghatok, fütyörészhetek, beszélhetek én hozzájuk, nem ébrednek fel, csak két nagy szőrgombolyag látszik belőlük.

Persze, ha valaki ide látogat, a medvék érdeklik a legjobban.

Jó, persze, a farkasok közé bemegyek, ha Bálint azt mondja, hogy biztonságos, de azért a medve nem játék – ezt már hallottuk többször. De az igazgató nyitja a nagykaput, ne félj, nem lesz baj, leginkább alszanak, hiszen tél van. Ok, én akkor is félek. A távolban ott imbolyog egy hatalmas állat, és mintha felénk tartana.

„Móric! Gyere, Móric.” – kiabál Bálint.

Ne, ne jöjjön Móric, maradjon ott, ahol van. Óriási állat, így messziről is. De Móric hallgat a gazdájára, és elindul komótosan Bálint felé. Na, én itt azonnal kiszaladtam volna, de egyelőre úgy döntöttem, hogy Kuli Bálint háta mögé beállok, talán így nem lesz baj. Fotós kollégám maradt, ő fotózik, gyere ide, kérlek, elég már az a fotó, ami van – mondom, de ő hajthatatlan, a medve egyre közelebb jön, szaglászik, az orra hol jobbra, hol balra konyul, a szeme elég veszélyesen villog – egyáltalán nem tűnik barátságosnak. A medve tényleg nem játék. Már látom a hosszú karmait, és pontosan tudom, hogy ha megindul, és egyet csap, akkor itt mindenkinek annyi.

Móric tehát jön, és Kuli Bálit csak felemeli a két karját – Móric tőle 2-3 méterre. Ebben a pillanatban a medve két lábra áll. Bálint pedig valami ételt dob neki. Móric rágcsálja. Aztán a mutatványt többször megismétlik, de Móric egyre közelebb jön. Itt jött el a pillanat, hogy kifutok, biztonságosabb a rács túloldalán. Most már a fotós is jön velem.

Két lábon / Fotó: ORSZÁGKÉP

A medveotthon hatalmas élmény, sőt, nyáron fel lehet menni egy medvelifttel is, és fentről meg lehet nézni az egész farmot. Étterem is működik, szóval, itt el lehet tölteni a családoknak az egész napot.

Minden állatok vezére

Elképesztő, ahogyan a vadállatok engedelmeskednek Kuli Bálintnak. Egészen lenyűgöző látni, ahogyan kommunikál az állatokkal, ahogyan uralkodik felettük, mégis végtelenül gyengéd és szeretetteljes velük.

„Amikor sok évvel ezelőtt átvettem a Veresegyházi Medveotthon vezetését, még nem voltak kollégáim, csupán néhányan dolgoztunk itt. A medvék pedig csak jöttek, jöttek, egyre többen lettek. A helyüket pedig rendszeresen takarítani kellett. Sok időm nem volt gondolkodni, hogy hogyan is kellene a munkát elvégezni, hogy épségben maradjak. Úgy döntöttem, lesz, ami lesz, bemegyek, és ha ez a sorsom, hogy széttépnek a medvék, akkor így lesz. Ha pedig nem ez van megírva, akkor túlélem. Nem téptek szét. Ha közeledtek, hangosan beszéltem hozzájuk, kicsit erélyesebben, akkor meghátráltak, aztán tovább kerülgettek, de nem lett semmi baj.”

Aztán tovább mesél. Elmondja, hogy a farkasokkal is hasonlóképp volt. A különbség az, hogy a farkasokat eleve emberközelben nevelték. Kölyök korukban rendszeresen sétáltatták pórázon, emberek között, hogy szokják a jelenlétet. Aztán felnőtt korukban már nem – mert az lehetetlen lenne. Több kifutóban tartják a falkákat, de egyenként ismer minden farkast – hiszen szinte ő nevelte fel őket. A mai napig minden nap bemegy hozzájuk, beszél hozzájuk, hogy megmaradjon a kapcsolat.

„A farkas az farkas marad mindig.” – mondja. „Nem fog kúszni, nem ül le, ha én azt mondom, és nem pitizik. Soha. Csak akkor tudom különböző mutatványokkal szórakoztatni a közönséget, ha van nálam kutyatáp. Akkor ugrálnak a hátamon, akadályokat ugranak át, és más egyéb különleges mutatványt láthatnak a vendégeink. De mondom, csak akkor, ha van nálam takarmány. Ha nincs, szóba sem állnak velünk.”

Amikor arról kérdezem, hogy nem fél-e a farkasoktól és a medvéktől, azt mondja, hogy van, amikor tart az állatoktól, különösen a hatalmas medvéktől, de ezt nem lehet kimutatni.

„Miért, érzi az állat, ha az ember fél? – kérdezem. Mire Bálint azt válaszolja, nem, nem érzi. „Azért nem szabad mutatni, hogy az ember fél, mert akkor az állat kerekedik felül. Ha én félek is egy-egy szituációban, hangosan és határozottan kell reagálnom, mert így maradok én a vezér.”

Jutalomfalat / Fotó: ORSZÁGKÉP