Újrafakadtak a római korban már létező források Dunaalmásnál – pihenőtavat alakítanak ki a vizéből

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A római korban is meglévő, újrafakadt források vizéből megkezdték egy pihenőtó kialakítását Dunaalmáson, a Bécs és Budapest közötti kerékpárút szomszédságában.

A település polgármestere, Ollé Árpád elmondta: a tavat tápláló forráskút 23,4 fokos, hozama akár az 1000 litert is eléri percenként. A víz iható, magas szulfidtartalmú, reumatikus panaszokra is ajánlott. Jelentős a szulfát, kalcium és magnéziumtartalma is.
A pihenőtó 1800 négyzetméteres lesz, mélysége két és fél méter. Az egyik partot fövenyessé alakítják, a tó körül sétányt alakítanak ki.

Készítette: Civertan – A feltöltő saját munkája
forrás: https://commons.wikimedia.org
Hirdetés


A beruházás költsége meghaladja a 23 millió forintot, ebből tízmillió forintot várhatóan pályázatokból kap meg Dunaalmás, a fennmaradó összeget az önkormányzat saját költségvetéséből gazdálkodta ki.

A faluban 1914-től 1986-ig működött a forrásokra épült strand, majd a szénbányászat túlzott vízkiemelése miatt elapadt az utánpótlás. Mire visszatértek a fakadó vizek, a strand állapota leromlott és elbontották.

A Duna partján Dunaalmásnál – Készítette: Szeder László
forrás: https://commons.wikimedia.org

Dunaalmás egy földalatti hegység csúcsán található, már a rómaiak is fürdőházat építettek a meleg vizű, kénes forrásra. A komáromi múzeumban látható egy emlékkő, melyet Pannónia kormányzója állíttatott, miután a forrásvíztől meggyógyult.
A legendák szerint 1751-ben Mária Terézia erre járva felfigyelt a római maradványokra és Bécsbe visszatérve utasítást adott orvosának a víz vizsgálatára. Torkos Jusztusz János szerint a víz mérsékli a gyomorpanaszokat, kéntartalma enyhíti a bőrpanaszokat, mikroelemei nyugtató hatásúak, csökkentik a depressziót.

(MTI)


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Hirdetés