Itt van a legjobb kakaspörkölt, és még fogat is moshatsz ebéd után

  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Az esztergomi Csülök Csárdát nem kell bemutatni – azt hiszem, ez a hely fogalom az egész országban. Mi sem gondoltuk volna, hogy írunk róla, hiszen nem most próbáltuk ki először, és tudjuk, hogy nagyon jó a konyhája. Akkor kezdtünk el gondolkodni azon, hogy mégis írunk egy rövid posztot a csárdáról, amikor megláttuk az étlapon a kakaspörköltet.

„Azt ugye tudja, hogy ez nem csirkepörkölt? Azért kérdezem, mert a kakaspörköltnek erőteljesebb az íze” – mondja a pincér, aki meg akar óvni a csalódástól – nyilván volt már, aki reklamált, de az a vendég nem ismerte azelőtt a kakaspörit. Mondtam, hogy persze, ettem én már, régen, gyerekkoromban, a nagymamánál, és tudom, hogy a kakas az nem csirke, és ide vele, mert éhen halok.

Tejfölös uborkasalátát is kértem – mert az így jó – és persze nokedli volt a köret.

Rövid idő múltán érkezett is a kakaspörköltem – és pontosan olyan volt, mint ahogyan a nagymamám főzte. Sűrű, sötét szaft, benne a kakas minden porcikája, még a taraja is, az aprólék, szóval, mindent belefőztek. Az adag óriási, minimum kétemberes.

Nem nagyon nézegettem, vizsgálgattam én az ételt – azonnal nekiláttam, faltam, lényegében. Ilyen finomat én évtizedek óta nem ettem. Ráadásul meglehetősen ritka a vendéglők étlapján a kakaspörölt – hogy miért, azt nem tudom.

Néhány perc múlva azt veszem észre, hogy a pincér a vastag bajusza alatt somolyog és bámul. Aztán odasétál, és azt mondja: akkor ízlik? “Hát persze, hogy ízlik” – mondom.

„Azért örülök, mert ez tényleg más, mint a csirke, és nekem is ez a kedvencem.” – válaszol. “Ezért is ajánlottam, hogy kóstolja meg, ha szereti a kakaspörköltet. Sokan megpróbálják, aztán nem nagyon értik, miért más az íze, mint a csirkének. Hát, mert ez kakas. De tényleg örömet okozott, hogy ízlik a pörkölt.”

Nagyon finom volt.

Rendeltünk még egy főtt füstölt csülköt – mégis csak Csülök Csárda, ugye -, de azt már ismertük. Ami a lényeg, az sem okozott csalódást.

Ha már itt vagyunk, jön egy csülök is / Fotó: ORSZÁGKÉP
Ha már itt vagyunk, jön egy csülök is / Fotó: ORSZÁGKÉP

Ebéd után tovább kellett mennünk dolgozni. Csak hát… ugye.. nincs nálam fogkefe. Pedig egy ilyen kiadós ebéd után fogat kéne mosni. Mindegy, kértem még egy üveg vizet, aztán a mosdóba mentem mosakodni – mert azért a kakaspöri nyomokat hagy a kézen – bár a pincér hozott illatos, nedves törlőkendőt, ennek ellenére kezet akartam mosni.

És tádámmmm! FOGKEFE AUTOMATA a mosdóban. Ilyet sem láttam még. Úgy örültem neki, mint a gyerek karácsonykor a játékvonatnak. Két százast kell bedobni, és már lehet is fogat mosni.

Az esztergomi Csülök Csárda / Fotó:
Az esztergomi Csülök Csárda / Fotó:

Szóval, összegezzük: nem elég, hogy az esztergomi Csülök Csárda konyhája nagyon finom, nem elég, hogy kedvesen szolgálják ki a vendégeket, nem elég, hogy mindenre odafigyelnek, nedves kéztörlőt is hoznak, még fogkefeautomata is van a mosdóban.

Tele hassal, és frissen mehettünk tovább – úgyhogy: köszönjük a gondoskodást!


  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •