Csodavizet ihat Székesfehérváron

Látom, hogy sokan jönnek a vízhez – palackokkal, sőt, nagy kannákkal is, amelyek rövid idő alatt megtelnek, mert a víz bő folyású, több csapból is ömlik. A legtöbben még ott, helyben meg is isznak egy kis üveggel. Aztán újra töltik.

Közelebb megyek, amikor épp nincs ott senki. Szagolgatom, nézegetem a rácson a víz megkövült maradványait – mit tagadjam, nem érzek ellenállhatatlan kényszert arra, hogy megkóstoljam. Nincs jó szaga, és riaszt az a lepedék, lerakódás a rácsokon.

A Csitáry-kútnál jártunk, ahol végül hatalmas meglepetés ért.

„Na, kóstolja meg!” – mondja egy idős úr, aki épp akkor érkezett, amikor én nézegettem a kutat. „Nem, nem hiszem, hogy megkóstolnám” – mondom, de az öreg csak biztat: „ide még Zalából is jönnek ezért a vízért. Találkoztam a múltkor egy kisebb csoporttal, akik azt mondták: a fehérváriak nem is tudják, milyen kincs van a kezükben. Tudja, nagyon beteg embereknek hordják ezt a vizet Zalába.”

Egyre inkább úgy érzem, tényleg megkóstolom, szag ide, szag oda, én bizony előveszem a kis palackomat, amely a táskámban lapul, és teletöltöm.

„Én 1960 óta ezt a vizet iszom. Napi fél literrel. Többel nem. De azt a kis üveg vizet minden nap megiszom. Nyolcvan éves vagyok, és hála Istennek soha nem voltam beteg.”

„Mennyi?” – kérdem csodálkozva, talán még fel is kiáltottam. Az idős úr nem nézett ki 65-nél többnek, ez biztos.

„Nyolcvan. Mondom.” – aztán nagyon kortyol a vízből.

Ez volt a hatalmas meglepetés. Eljött az idő, én is teletöltöm a félliteres palackomat, és megkóstolom. Szénsavas, kénes ízű, kemény víz. Nincs jó íze, de ha ez ennyire jó, akkor hajrá. Nem ízlelgetjük, hanem isszuk. Fintorgok, persze.

„Hozzá kell szokni az ízéhez, ez igaz. De az öregek néha még a borhoz is ezt töltik – így csinálják a fröccsöt” – mondja az idős úr, aztán nevet, és egy húzásra megissza a maradék vizét. Tele van életkedvvel. Lenyűgözött ez a bácsi.

Székesfehérváron Csitáry G. Emil egykori polgármester kezdeményezte az ásványvíz-feltárásokat az 1930-as években.

Bár termálfürdő üzemeltetéséhez kevésnek bizonyult az a mennyiségű víz, amelyet találtak, de a fehérváriak örömére azóta kútként üzemel a forrás. A 130 méter mélységből feltörő szénsavas vizet elnevezték Csitáry-víznek, amely a köznyelvben ma már savanyúvízként ismert.

A víznek magas az ásványianyag-tartalma, kálium, nátrium, kalcium, magnézium, vas, klorid, jodid és fluorid is van benne.

A forrásvíz állítólag leginkább a szív- és érrendszeri megbetegedésekre hatásos – abban az esetben, ha fürdünk benne. Ha megisszuk, akkor pedig az epe- és gyomorpanaszok enyhítésében segíthet. A kalcium tartalma miatt a nőknél különösen fontos a fogyasztása a csontritkulás megelőzése miatt.

A Csitáry-kút a Malom- és a Varga-csatorna által közrefogott rózsaligetben található. Gyönyörű park – lehetne. Kár, hogy a kút környéke nagyon szemetes, és amikor ott jártunk, a rózsaliget is tele volt gazzal. Pedig a rózsák gyönyörűen virágoztak, mindenféle színekben – csak a környékén a füvet és a gyomot nem nyírták le, így több helyen a gaz ugyanakkora volt, mint a rózsa.

Mindegy, ennek ellenére nagyon kellemes sétát tettünk a ligetben – hétfő délelőtt volt. Nem voltak túl sokan, így a végtelen csendben bandukolhattunk.

Egy tóhoz értünk, amelyben vadkacsák úszkáltak, a partján tizenéves fiatalok üldögéltek. Egyébként még csónakázni is lehet a tavon. Nem ismertük Székesfehérvárnak ezt a részét. De megérte ide jönni – egy-két órát ilyen szép időben, amilyenben mi voltunk, bőven el lehet tölteni a Csitáry-kúttól a tóig.

Ja, és egy jó kis éttermet is találtunk  – menüvel is akár -, ahol olcsón megebédeltünk és meg is voltunk elégedve a hellyel..