Ahonnan ellátni a kenesei löszfaltól Alsóörsig

“Ne adják fel, már csak 200 méter” – mondta egy idős úr, miközben kaptattunk fel az almádi Óvári-kilátóba, és mi tagadás, már messziről látszott rajtunk, hogy elfáradtunk. Magas ez a hegy, főleg a 30 fokos melegben. A bácsi a háza előtt vágta a füvet, és már messziről mosolygott ránk. “Nem adjuk fel” – mondtuk -, “megyünk, egészen a tetejéig, mert szeretnénk látni a Balatont a kilátóból.” “Érdemes” – így búcsúzott az idős úr tőlünk, aztán tovább vágta a füvet.

Ezt a táblát kell folyamatosan követni – Óvári-kilátó -, és egyébként tényleg hamar fel lehet jutni a hegy tetejére.

Azért hamar, mert eléggé meredek az út – vagyis arra kell számítani, hogy szinte végig erős lejtőn kell felmenni, és bizony ez nehéz – sportértékű túra.

Utunk során találkozhatunk egy gőzössel – ezen az útvonalon járt 1909-től 1969-ig a vonat Veszprém és Alsóörs között. Ezt egyébként egy tábla is hirdeti. A gőzösre fel lehet mászni, meg lehet közelről is nézni.

Az út ezután egyre meredekebb, és csodálatos házak, nyaralók, kisebb panziók övezik.

Na, többnyire itt felejt el az ember visszanézni, és megnézni a Balatont – már felülről. Bár korántsem ez a hegy teteje, mégis gyönyörű.

Amikor felérünk, egy békebeli kilátót pillanthatunk meg. Bár egész úton egyedül jöttünk, senkivel sem találkoztunk, a kilátóban mégis sokan vannak. Közkedvelt kirándulóhely ez, könnyen megjárható, kényelmes, és persze gyönyörű látvány a Balaton innen fentről.

Érdemes elnézni Fűzfő felé is, lenyűgöző a Fűzfői-öböl látványa, és nem utolsósorban Vörösberény, és a templom.

 

A kilátó mellett egy táblán elolvashatjuk, hogy ki volt  dr. Óvári Ferenc, akiről a kilátó a nevét kapta, mikor épült, mikor újították fel, miből készült, és milyen nevezetességeket lehet megnézni fentről. És persze ott egy fotó a századfordulón épült eredeti kilátóról is.

“Ugye, hogy mennyire gyönyörű?” – kérdezte az idős úr, amikor már visszafelé jöttünk a kilátóból. Ez – valljuk be – sokkal könnyebb, és pihentetőbb. Mármint lefelé menni… “Igen” – válaszoltuk -, “csodálatos volt, rengeteg fényképet készítettünk. Nagyon sokan vannak fent.” “Igen, rengetegen járnak ide” – bólintott az öregúr. “Na, viszlát” – köszöntünk el. “Minden jót” – kiáltott az öreg, aztán már majdnem beindította a fűnyíróját újra, amikor felnézett, mosolygott és búcsúzóul még annyit mondott: “azt kívánom önöknek is, amit magamnak, hölgyeim!”

Nevettünk, a fűnyíró beindult, mi pedig tovább döcögtünk lefelé a hegyről.