Ezért megy majd el a Kecskeméti Vadaskertbe

Kicsi, de nagyon barátságos a Kecskeméti Vadaskert, és úgy elszalad másfél-két óra, ha végigsétálunk az állatkerten, hogy észre sem vesszük. Több érdekesség is várja a látogatókat, van itt olyan állat, amely sehol máshol nincs az országban, de nekem mégis három kedvencem lett: a vidrák, a lámák és a kecskék. Tudom, semmi egzotikus varázslat, tudom, vidra, láma és kecske mindenhol van. Akkor is. Mindjárt elmondom, miért.

Ha már Lajosmizsén, az Öreg Csárdában megebédeltünk, gondoltuk, menjünk el a Kecskeméti Vadaskertbe, úgysem voltunk még ott soha. Egy-két órás program – ezt írják a tájékoztatójukban -, és épp ennyi időnk volt.

Ahogy beléptünk, azonnal a tigris fogadott minket – gondoltam is, hogy ez a látogatócsalogató. Mindjárt a tigris van a bejáratnál – ahol a jegy mellé adnak egy kis térképet is, amelyen meg vannak számozva azt állatok. A tigris a 39-es számú – a legutolsó.

De a 39-essel szemben, jobb oldalon ott van az egyes számú állat – a törpe vidra. Csipog. Igen, a vidra csipog. Nézzék csak meg a videón. Nyilván valamit kér tőlünk, de mit adhatnék én ennek a tündéri kis vidrának? Semmit. Csipog még egy darabig, aztán a haverjával kicsit játszanak, és mi is tovább állunk.

Ja, ne feledjem: a bejáratnál lehet venni zoo-csemegét, mi vettünk is, mert nekem ellenállhatatlan kényszerem van arra, hogy állatokat etessek.

És nemsokára eljött az én időm: lámákat etethettem. A láma a hármas számú állat a térkép szerint. Annyira puha, finom, hideg az orra, a szája, és rendkívül finoman vette el a zoo-csemegét. De etettem törpelovat is – ott jobban tessen figyelni a nyájas látogató, mert a törpe ló kicsit harap, ahogy elveszi a kaját.

Nincs sok állat, és tényleg egy-két különlegesség van csupán: például az általam csak nyúl-kenguruként emlegetett nagy mara.
De majomfélékből több van, és ami lényeges: a mandrill csak itt látható az egész országban. Ez egy különleges cerkófféle, a páviánok közeli rokona. Az egészen apró kapucinus majom valamiért kinyúlt a rácson, a markába rejtette a megszerzett „kincset”. ami talán egy kavics volt – vagy ki tudja -, aztán a másik majom kergetni kezdte ezért a valamiért. Mindenáron meg akarta szerezni. Amíg mi néztük a hajszát, addig nem sikerült elkobozni. Aztán hirtelen egy harmadik apró majom dugta ki a fejét az odújából – ez teljesen másként nézett ki, mint a másik kettő, de ugyanolyan pici volt. Lisztmajom. Azt hiszem. Annyira viccesen nézett ki, hogy hangosan felnevettem. Ő is beszállt a hajszába.

Az ezüstróka elbújt, az oroszlán épp üvöltött, amikor ott jártunk, a ludak pedig megbolondultak – valami miatt eszement őrjöngésbe kezdtek – egy darabig fogalmunk sem volt, hogy miért. Aztán nézzék csak: épp etetés volt.

Még mindig csaknem tele van a kezemben a zacskó zoo-csemegével. Valamilyen állatot etetnem kellene – de csak azokat lehet, amelyeknek a ketrecére ráírták ,hogy „szeretem a zoo-csemegét.”

És most jött el az én időm.

Az állatsimogatóhoz értünk. Itt főként kecskék – nagyok is, törpék is – vannak, és egy bárány. A kecskéket egyszerűen imádom. A legkedvesebb állatok, és a szemük egészen horrorisztikus. Amikor gyerek voltam, a nagymamánál voltak kecskék.
Rengeteget játszottam velük. Volt, amelyiket be is tanítottam erre-arra. (vagy minden kecske ilyen okos, vagy csak a Piri volt az, a nagyszüleim kecskéje, ezt már sosem tudjuk meg.) Gyerekfejjel tudtam, hogy ha viszek valamilyen ennivalót, azért bármit meg lehet tanítani a kecskének. Így is lett. Most, hogy itt vagyok a kecskeméti állatkert állatsimogatója előtt,  „régi ismerősként” kezelem a kecskéket. Egyenként adom nekik a csemegét, szinte a szájukba teszem, teljesen kezesek. Tudom, hogy bolondság, de még beszélek is hozzájuk. Na, én bemegyek közéjük – mondom -, de akkor veszem észre, hogy csak apró gyerekek rohangálnak a simogatóban, én lennék az egyedüli felnőtt.

Ki kellene várni, hogy elmenjen mindenki, és akkor bemennék… Na, ez lehetetlen, mert folyamatosan érkeznek a családok a pici gyerekekkel, akiknek nincs más vágyuk, minthogy a kecskék között legyenek. Jó.. ezt most kihagyom.

Tovább sétáltunk. A bennett kenguru-kifutóra kiírták: itt valami történt, kiskenguru született. Ha figyelmesen nézzük, az egyik erszényben megláthatjuk. Néztük, de nem láttuk, vagyis annyit igen, hogy valami tényleg van az egyik kenguru erszényében. De született egy kismajom is egy másik kifutóban – egy kis rézusz makákó.

Volt még róka, hiúz és persze a legnagyobb figura: szurikáta is. Ő épp őrködött. Mint mindig.

Nem túl nagy, bőven besétálható, talán még be is látható az egész vadaskert Kecskeméten. De végtelenül barátságos, kedves, családias, valóban egy kert, nem több, de az is biztos, hogy itt mindig történik valami, zajlik az élet, pörögnek az állatok, az ember csak kapkodja a fejét.

Ráadásul minden nap programokkal várják a látogatókat, többnyire látványetetéseket mutatnak be, de az idén nyáron gyerektábor is lesz a parkban, és csillaghullást is lehet majd bámulni augusztusban. A nyár utolsó napján egész éjjel nyitva lesz, sok színes programot is szerveznek arra az éjszakára.